Felmerült az esélye, hogy a szervezők változtatnak a szabályokon és módosítják a legnagyobb géposztályban megengedett, jelenleg ezer köbcentis hengerűrtartalom-korlátozást. Lassan két évtizede nem változott a FIM (Nemzetközi Motorsport Szövetség) által előírt műszaki csomag, egészen pontosan 2003-ban írták elő a legfeljebb literes gépek indulását. A következő lényeges változtatás 2007-ben volt, amikor a MotoGP gépeinek megengedett maximális lökettérfogata 990-ről 800-ra csökkent. Abban az időben több olyan pálya is volt, ahol egyaránt indultak a GP-motorok és a superbike-ok. Így történt, hogy akkoriban az ezres WSBK-gépek lettek a legnagyobbak mind a világ-, mind a nemzeti bajnokságokon. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a „superbike-ok” gyorsabbak is lettek volna a MotoGP-ben versenyző társaiknál, sőt, a méretelőny dacára egy-két másodperces hátrányban voltak.

felulvizsgalt-kobcenti-szabalyok-a-wsb-n-25479
Troy Bayliss háromszoros superbike világbajnok a Ducatival

Egy évvel később, 2008-ban újra korlátozni próbálták a túlméretes kéthengereseket, mely után a Suzuki és a Ducati is bejelentette, amennyiben a szabályok nem biztosítják az egyenlőséget, kilépnek. A Ducati döntését az igazolta volna, hogy az akkori 999-es modelljük nem vehette fel a versenyt a többi soros, négyhengeres ezressel, így azt kérték, hogy 1,2 literes, V2-esek is indulhassanak a literesek ellen.

Jönnek az ezresnél nagyobb superbike-ok?

A WSBK szervezői és szabályszerkesztői rengeteget dolgoznak azon, hogy az előírások ne juttathassanak jogosulatlan előnyhöz senkit, egyenlőség legyen a csapatok között. A jelenlegi szabályok: hengerűrtartalom 1000 cm3 (1200 cm3 a kéthengereseknek), teljesítmény kb. 230 lóerő, tömeg 165 kg, maximális sebesség 330 km/h, az üzemanyagtartály maximális térfogata 24 liter.

felulvizsgalt-kobcenti-szabalyok-a-wsb-n-25478
Gregorio Lavilla elmondta, hogy a túlméretes motoroknak zöld utat adó szabályokat előbb a 300-as géposztályban tesztelik, így mire azok a felső osztályba jutnak, már tudják, mire számíthatnak azok meghozatalával

A várható tervezet azonban minden motorgyártó számára engedélyezné az akár 1200-as összlökettérfogatot. Ami különösen érdekes lenne, hiszen csak az Apriliának és a Ducatinak vannak olyan V4-es erőforrásai, melyek jelenleg meghaladják az 1000 köbcentimétert, se ez átírhatja a közúton használt motorok kategóriáit is, és jöhetnek az ezresnél nagyobb sportmotorok. Ez egyébként is logikus lépés lenne, látva, hogy az Euro 5 szigora miatt a legtöbb gyártó a hengerűrtartalom növelésével próbálkozott, igaz, egyelőre nem a sportmotorok osztályában. Egyelőre semmi sem hivatalos, de Gregorio Lavilla a Superbike Világbajnokság (WBS) sportigazgatója azt nyilatkozta, folyamatosan dolgoznak azon, hogy egyenlő feltételeket teremtsenek minden istálló számára.