Kapásból szenzációval indult a hétvége. A Ducatisok ugyan párban vitték az első szabadedzést de délután a második szabadedzésen már egy zöld Kawasaki volt a leggyorsabb azonban nem Nakanoval a nyeregben. Randy De Puniet volt az aki nem tudni mitől, de megtáltosodott és egyedüliként tört be az 1’30-as határ alá. „Előfordul, hogy felmegy az ember a pályára és a motor egyszerűen tökéletesen megy, ez történt ma. Délelőtt már az első körtől kezdve nagyon jól éreztem magam a motoron, ezért nagyon keveset változtattunk rajta a két szabadedzés alatt. Ennek köszönhetően tesztelhettünk egy csomó különböző Bridgestone gumit és alkalmam nyílt arra is, hogy tökéletesítsem az íveimet azokban a kanyarokban, ahol a téli tesztek alatt nem voltam olyan gyors. Mind a motor, mind a gumik jelentősen fejlődtek a februári tesztek óta, ami egyételműen a Kawasaki és a Bridgestone érdeme ezért meg kell köszönnöm ezt nekik.” - nyilatkozta a pénteki nap sztárja. A francia azonban csak aznap ünnepelhetett ugyanis szombat délelőttre jó 10 fokkal lehűlt az aszfalt hőmérséklete, ennek pedig az lett a következménye, hogy a Dunlop gumikkal menő Yamahás Checa tönkreverte a mezőnyt. Ugyan Hayden és Capirex minimálisan maradtak csak le, Checa elsősége félreérthetetlenül jelezte, hogy a Dunlop kezdi magát otthon érezni a kategóriában.

Marco Melandri

A kvalifikáción viszont többé-kevésbé jött a papírforma. A Michelin versenygumijain szinte csak poroszkálgató Hayden egy ragyogó 1’29.02-es időt vágott ki a szuperpuha kvalifikációs gumikon, ezzel megszerezte idén is a rajtelsőséget az ausztrál pályán. „Nagyon jó érzés a pole pozícióban lenni egy ilyen jó körrel. A Michelin kvalifikációs gumijai kitűnően dolgoztak és a motorom és rendben volt arra az egy körre. Azonban a versenytempóm még nem az igazi, gondjaim vannak a tapadással. Már mindent megváltoztattunk a motoron, hogy kellő tapadáshoz jussunk és ne csak pörögjön a hátsó kerék.” - mondta Nicky. Az amerikai mellé Nakano állhatott fel másnap, aki magasan a legjobb Bridgestone-os versenyző lett. A japán cég ezúttal alaposan mellélőtt a kvalifikációs gumikkal, mivel azok szinte egy egész kört sem bírtak a felmelegedett aszfalton és Nakano is csak a kitűnő taktikai érzékének köszönhette második idejét. A Kawás ugyanis a pálya első szekciójában direkt visszafogottabban motorozott, míg a hátralevő részeken keményen ráadva a tüzet végül több tizedet javított. Valentino Rossi egészítette ki az első sort, míg mögülük Roberts, Edwards és Checa indulhatott. A szombati nap vesztesei egyértelműen a Ducatisok, akik félelmetes versenytempót diktáltak egész hétvégén de a kvalifikációs Bridgestone-ok hiányosságai miatt csak a tizenkettedik-tizenharmadik rajthelyet szerezték meg. Ennek ellenére még Rossi is tőlük tartott a legjobban a versenyt illetően.

Nakano rávert a mezőnyre.

A vasárnapi rajt nem ment simán ugyanis rákezdett az eső, ezért hivatalosan is esős versenyként indult és újra fel kellett állni a rajtrácsra. A késleltetett rajtnál Nakano jött el a legjobban és valami hihetetlen módon az első kör végére már 2.5 másodperccel vezetett a mögötte jövő Gibernau előtt. A spanyolnak elsősorban Rossival gyűlt meg a baja, aki kanyarról-kanyarra előzte sorban az embereket...esetenként kettőt is. Majd elkezdett komolyabban esni az eső és a versenyzők megkapták a fehér zászlót, mely értelmében kimehettek motort cserélni a boxba. Nakano kinn maradt még egy körre mialatt a többiek már az esőgumis motorjaikra váltottak és ez a taktika nem vált be, ugyanis a japánnak is ki kellett mennie de vissza már csak épp Gibernau mögé érkezett. Ráadásul az esőgumikkal nem tűnt valami magabiztosnak és fokozatosan visszaesett. Eközben Gibernau mögött már Checa és Vermeulen motorozott, míg Rossi és Hayden a nyolcadik-kilencedik helyen gyilkolta egymást. Hayden egyébiránt eléggé elrontotta a rajtot, ugyanis a tizenhatodik helyen ment az első kör végén, de az esőben elég komolyan megindult felfelé. A verseny felénél aztán elkezdett csökkenni az eső intenzitása, és ahogy száradt a pálya, Melandri egyre jobban begyorsult. Az olasz megelőzte Vermeulent is, tizenegy körrel a vége előtt pedig már közvetlen Gibernau mögött ment, akitől nem sokkal később át is vette a vezetést és onnan már egyenes út vezetett a győzelemhez, amit Marco végül keresztben csúszva tett meg. „Elképesztő volt ez a verseny és számomra a lehető legjobb időben! Phillip Island-en (ahol a 250-es bajnoki címemet is megnyertem) győzni minden körülmények között hihetetlen élmény. Nagyon motivált voltam mivel már a reggeli bemelegítésen is tényleg jól mentem és a versenyre csak kevés dolgon változtattunk. Mindenféle erőltetés nélkül kellett motoroznom mivel a csúszós körülmények között nehéz volt érezni a motort. Szeretném megköszönni a csapatomnak, a Hondának és a Michelinnek a tökéletes munkát.” - mondta Macio.

Suzuki a dobogón

A verseny nagy részén vezető Gibernaut a futam vége felé Vermeulen is megelőzte, aki életében először léphetett így a dobogóra, megszerezve a Suzukinak a hőn áhított dobogós helyet. A Ducatisnak nem volt szerencséje, mivel az utolsó kanyarban kipörgő gumija miatt még Rossi is megelőzte, így éppen lecsúszott a dobogóról, ám Gibernau továbbra is optimista: „Mindent jól csináltunk. Jól rajtoltam a száraz pályán, a tempóm is nagyszerű volt és egyenként előztem meg a többieket. Amikor bejöttünk a boxba motort cserélni második voltam, majd első. Az esőben el akartam szakadni a többiektől de később kezdett száradni az aszfalt és az esőgumijaimat nem ilyen körülményekre találták ki. Ha teljesen vizes vagy teljesen száraz lett volna a pálya, akkor elég jó esélyünk lett volna a győzelemre. Minden tiszteletem a csapatomé és a Bridgestone-é, kitűnő gumikat kaptam tőlük mind a vizes mind a száraz körülményekre. Alig várom Motegit, ahol remélem revansra kerül sor!”

Vajon utoléri Haydent?

Nicky Haydent Rossi sikerrel leszakította magáról, az amerikai épp Giber mögött ért be, ezzel újabb öt pontot veszített előnyéből. Többet veszített Capirossi, akit hetedikként intettek le, így a vezető ötösből 180 pontjával neki van legkevesebb - de így sem kevés - esélye a végső győzelemre. A pontállás negyedik helyén Melandri osztozik Pedrosával 193 ponttal, Rossi pedig közvetlen a 225 pontos Hayden mögé zárkózott. Hátránya immár kevesebb, mint egy futamgyőzelem értéke, egész pontosan 21 pont. Ma délelőttig nem volt biztosnak mondható ez a felállás, mivel felröppent az a hír, hogy a Repsol Honda és Hayden megóvta a Rossi végeredményét. A Doktor állítólag sárga zászló alatt előzte Stonert, így szerintük érdemtelen előnyhöz jutott a szabályokat betartó Haydennel szemben, akinek további két körébe került megelőzni az ausztrált, és újra felzárkózni Rossi mögé mielőtt az megelőzte volna Gibernau-t. A versenybíróság az előzés tényét nem is vitatta, mégsem látták elég megalapozottnak az óvást mivel Stoner később ideiglenesen visszaelőzte a hétszeres világbajnokot. Így maradt minden a régiben. Következő álomás Motegi ahol tavaly Capirossi győzött és ahol a Bridgestone-os csapatok egyébként is különlegesen jók. Ha az olasz újra nyerne, minden bizonnyal minden idők egyik legszorosabb véghajrája marad az utolsó két fordulóra, amennyiben lemaradna számára véget ér a bajnoki címről való ábrándozás. Ez esetben ígérete szerint barátját, Valentino Rossit fogja segíteni az oroszlánszívű Ducatis. Az ígéretes véghajránál is érdekesebb talán, hogy sokak nagy kedvence is visszatér a MotoGP színpadára. Hétfőn immár hivatalosan is bejelentette az Ilmor, hogy 800 köbcentis versenygépével személyesen Garry McCoy fog füstölgő fekete csíkokat rajzolni Estoril és Valencia kanyarjaiba. Akárhogy is lesz, felejthetetlen futamoknak nézünk elébe!

"Nagyon ideges vagyok, élet-halál harcot vívtam a motorommal."

A negyedlitereseknél legalább annyira izgalmas volt a verseny, mint az ezreseknél, noha az időmérők során a második leggyorsabb De Angelis is majd’ egy másodperccel lassabbnak bizonyult Lorenzonál. Az első sorban meglepetésre Guintoli tette teljessé az Aprilia-triumvirátust, míg Dovizioso a negyedik rajthelyről kívánta felvenni Lorenzoval a versenyt. A rajtnál De Angelis jött el a legjobban, de Guintoli kivételével - mivel ő idő előtt kicsúszott - a többiek is ragadtak rá, sőt kaptak egy fekete-sárga KTM-et a nyakukba Hiroshi Aoyamával a nyeregben. Ez a négyes uralta a versenyt, igaz idővel szétszakadtak. Lorenzo és De Angelis birkózott elöl, míg Dovizoso és Aoyama pár másodperccel mögöttük. Locatelli mindössze az üldözőcsapat élére tudott időnként állni. Jellemző, hogy az első öt kör után már hét másodpercnyi volt az élen haladók előnye. A 25 körös verseny végén De Angelis alaposan megdolgoztatta a bajnokság éllovasát, de ahogy idén mindig, most is be kellett érnie a második hellyel - ezúttal mindössze kilenc ezreddel maradt le az egyébként már nagyon megérdemelt győzelemről. Lorenzo idei hetedik győzelmével 24 pontra növelte előnyét Dovizioso-val szemben, akit ráadásul még Hiroshi Aoyama is alaposan megelőzött. Dovi motorproblémákra panaszkodott: „A warm-up alatt már voltak motorproblémáink de nem hittük volna, hogy annyira komolyak. A versenyre aztán azok lettek. Mikor Lorenzo és Aoyama megelőzött a motor minden egyes sebességváltásnál behalt és időt vesztettem. Ráadásul görcs állt a bal lábamba ezért sem tudtam normálisan sebességet váltani. A bajnokság mindenesetre még nem ért véget, de egyre nehezebb lesz megnyerni.” Locatelli végül nem bírt a másik Aoyamával és Barberával így hetedik lett. „Sajnos nem tudtuk kiküszöbölni teljesen a futómű hibáit, de elégedett vagyok, így is fontos pontokat gyűjtöttem. Nagyon közel állunk egymáshoz a bajnokságban, ezért elsőszámú feladat, hogy minden futamot befejezzek, egy kis hiba és búcsút inthetek a jó szereplésnek. A jövő héten Japánban versenyzünk, ez egy nehéz pálya és nagyon sok fog múlni azon, hogy ki tudjuk-e javítani a mostani hibánkat.” - mondta a verseny után Loca.

Talma vagy Lüthi lesz a legjobb Hondás?

A legkisebbeknél ezúttal sejteni lehetett, hogy Bautista dűlőre viszi a dolgokat, igaz Kallio sem adta fel egykönnyen. A finn vitte a pole pozíciót Bautista és Pesek elől, legjobb Hondásként pedig Lüthi tűnt fel a negyedik rajtkockában másnap. Talma sajnos továbbra is küszködik Hondájával és majdnem egy másodpercnyi hátránnyal a tizenegyedik időt futotta. Tóth Imi a pénteki idején nem tudott javítani, de így is a 21. rajtkockáig jutott. A start annyira jól sikerült, hogy meg kellett ismételni, ugyanis többen estek a célegyenes utáni második kanyarban. Többek között Peseknek sikerült a füvön keresztül kigolyóznia pár embert a pályán haladók közül. Időbe telt amíg megkapták a piros zászlót, ami sajnos minket nagyon rosszul érintett ugyanis Talma épp a negyedik helyen motorozott. A versenytávot is 15 körre rövidítették a tévéközvetítések miatt. Ez Bautistának pont elég volt a győzelemhez, jó 3 másodpercet vert Kallio-ra így igazi bajnokhoz méltóan nyerte meg a világbajnokságot. A finn mögött Pasini ért fel a dobogóra, Lüthi pedig rajthelyéhez illően negyedik lett. Talma kilencedikként ért be Fabrizio Lai mögött. „Ma nagyon gyors volt a motor, szeretném ezt megköszönni a csapatnak ugyanis kitűnő munkát végeztek. Tudtam a többi versenyzővel tartani a tempót de öt körrel a vége előtt le kellett lassítanom mert a hátsó gumim túlságosan elkopott. A motor csúszkált a kanyarokban és nem tudtam annyira húzni a gázt, mint az elején. Gratulálok Alvaro Bautistának, tényleg megérdemli a bajnoki címet.” - nyilatkozta Talma. Tóth Imi cseppet sem volt szerencsés, ugyanis a motorja folyamatosan gyengült, ráadásul a futam vége előtt két körrel a kormánylengés-csillapító hibája miatt ki is kellett állnia. „Rendkívül csalódott vagyok, a pénteki jó kezdés után nem tudtuk szombatra jól beállítani a motort, de ami nagyobb baj, hogy ma is ugyan azokkal a gondokkal küszködtem a versenyen. Nem volt elég gyors a motorom, hogy harcba szálljak a pontszerző helyekért, plusz ehhez jött még a kormánygátló hibája, ami a végén úgy befeszült, hogy nem tudtam rendesen elfordítani a kormányt, és kénytelen voltam kiállni.” - nevezte meg Imi a probla okát. A bajnokságot immár behozhatatlan 79 pontos előnnyel Bautista vezeti a 201 pontos Kallio előtt, míg Pasini 172 pontjával a harmadik. Talma 96 pontjával a nyolcadik és mindössze tizenegy ponttal van lemaradva Lüthitől. Ők ketten a legjobb hondás címért csaphatnak össze az elkövetkezendő három futamon. - torro

Kapcsolódó anyagok:

Szétnéztünk a MotoGP paddockban

MotoGP Fórum

MotoGP Sepang: Rendhagyó forduló

Spanyol hódítók Britanniában

Assen: Parádés verseny, drámai vég

MotoGP Barcelona: Sokadik rajt, sokadik Rossi-győzelem