Két csupaszmotorral és egy kalandgéppel robbantott Milánóban az osztrák motorgyártó, és a látottak alapján nem lesz nehéz becserkészni a vevőket a három újdonsággal.

Figyelemre méltó KTM-újdonságok az EICMA-n

Kezdjük a zászlóshajóval, az 1290 Super Duke R-rel - nem kérdés, hogy erre kíváncsiak a legtöbben. Radikális átalakításokkal tették versenyképessé a 2020-as gépet, ami annyit jelent, hogy teljesen új, kisebb tömegű vázat építettek hozzá, emellett módosítottak az elektronikán, valamint az LC8 jelű V2-es erőforráson, egyszersmind más fazonú idomzattal ruházták fel.

figyelemre-melto-ktm-ujdonsagok-az-eicma-n-23845
Elismerésre méltó a 180 LE és a 140 Nm, miközben csak 189 kilót nyom az osztrákok új csúcsgépe

A KTM szeretné növelni eladásait a középkategóriában is, ehhez pedig kiváló alapot szolgáltat a friss 890 Duke R. Azon túl, hogy képességei alapján remekül megfelel a napi ingázásokhoz, sportosabb lett, mint kistestvére, a 790 Duke, mi több 166 kilós száraztömege is dicséretre méltó. Ezzel együtt erősebbé és nyomatékosabbá vált az új kéthengeres, ráadásul ergonomikusabb kialakítással és erősebb fékekkel ruházták fel. Sokat sejtet a gép képességeiről a minden paraméterében állítható WP APEX felfüggesztés.

figyelemre-melto-ktm-ujdonsagok-az-eicma-n-23844
121 lóerőt és 99 Nm forgatónyomatékot hoztak ki a 890 Duke motorjából

Régóta vártuk már a 390 Adventure-t, merthogy egyre nagyobb az érdeklődés a megfizethető kalandmotorok iránt, és - főleg a kezdők körében - régóta komoly igény mutatkozik a 790 Adventure-nél kisebb változatra. Ugyanakkor a 373 köbcentis, 158 kilós újdonság megőrizte a nagy testvér minden jó tulajdonságát, a csekély tömeget, a kényelmes üléshelyzetet és a végtelenül praktikus kialakítást.

figyelemre-melto-ktm-ujdonsagok-az-eicma-n-23843
Húszcentis szabad hasmagasságával, kényelemes üléspozíciójával és csekély tömegével ideális kalandmotor a 390 Adventure

A fejlesztés során a 390 Duke modellből indultak ki az osztrákok, abból faragtak sokoldalú, könnyű terepjárót. Nem utolsó sorban az újdonság A2-es jogosítvánnyal is vezethető, így tökéletesen beválik kezdőmotornak is.