A 11 rider küzdelme mellett, táncos lányok, bmx, triál és quad bemutató, illetve egy komplett hárem fogadta az eseményre kilátogató nézőket. Az eddig megszokottól eltérően, idén nem földből épített ugratókon mérték össze tudásukat a versenyzők, hanem speciális, mobil rámpákon. Újdonság volt még, hogy az értékelés feladatát egy négy főből álló szakmai zsűri látta el, élükön Németh Kornél MX1-es versenyzőnkkel. Az első díjat a kanadai Jeff Fehr nyerte, akinek három hátraszaltóját senki sem tudta überelni. Hazánk színeit egyedüli magyarként, a betegséggel küszködő Hujber Péter képviselte, aki az utóbbi években sokat fejlődött, de sajnos idén ez nem volt elég a győzelemhez. A nézők szemmel láthatóan nagyon élvezték a látványos ugrásokat, összességében nekünk mégis az volt az érzésünk, hogy az igazán nagy nevek és showman-ek hiányában, az idei rendezvény valahogy langyosabbra sikerült, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Na de beszéljenek inkább helyettünk a képek.

Kapcsolódó anyagok:

MTV videó az eseményről

Fotógaléria - Motocross Freestyle Show - Budapest Aréna - 2004

Németh Kornél a levegő királya