Magyarországon egyelőre csak alkalmanként razziáznak a közlekedési hatóság zajmérő járművei, de Európa több országában is állandó mérésekre készülhetünk.

Franciaországban már dolgozik az első hangradar

Brit lapok korábban már beszámoltak róla, hogy az Egyesült Királyság útjait úgynevezett „akusztikus kamerákkal” szerelik majd fel. Ez a különleges érzékenységű mikrofonokkal felvértezett eszköz képes arra, hogy az úton elhaladó járművek zaját megmérje. Nem vártak sokáig a franciák sem, Párizs közelében, a Yvelines régióban ugyanis már el is helyezték az első mérőberendezéseket. Úgy tudjuk, először csak tesztüzemben működnek, azaz nem kapnak bírságot a túl hangos gépekkel közlekedők. Azt a hírekben nem közölték, hogy miképpen különböztetik majd meg egymástól a nem ugyanolyan zajterhelésű teherautókat, buszokat vagy éppen motorokat, de biztosan megvannak a módszereik arra, hogy a szűrés hatékony és precíz legyen.

franciaorszagban-mar-dolgozik-az-elso-hangradar-22742
A radarral összeköttetésben áll egy kamera is, hogy azonosíthassák a hangoskodókat. Nem véletlen, hogy pont a helyi motorosok egyik kedvelt útszakasza mellett üzemelték be az első készüléket...

Egyébiránt a telepítés utáni első vasárnap már 450 esetben jelzett extrém zajt a készülék. A mért értékekről nem esett szó, valószínűleg az első időszakban csupán a figyelmet szeretnék felhívni a mérésre és az erős zajok rossz hatásaira, valamint arra, hogy aki nem tesz járművének zajcsökkentéséért, az a későbbiekben számítson a - várhatóan drága - büntetésre.