Rengetegen érdeklődtek a motoron használható füldugókról a múltkorában megjelent halláskárosodásról szóló cikkünk után. Az semmiképp sem vitás, hogy az állandó szélzaj, amely motorozás közben éri a pilótát, hosszú távon halláskárosodást okoz. Ehhez persze sokat kell motorozni, és ahogy korábban már olvashattátok, előbb-utóbb minden motoros szavajárása az lesz, hogy „Tessék?”. És akkor már elég nagy a baj. Ráadásul a hallás olyan dolog, ami nem tud regenerálódni, vagyis sosem javul, csakis romlik. Az viszont nem mindegy, hogy mennyire, és milyen gyorsan.

Hírszerkesztőnk cikke után tesztpilótánk is utánajárt, hogy van-e különbség a hagyományos, fillérekért beszerezhető szivacsos füldugók, és a motorozáshoz fejlesztett, orvosi szilikonból készített, és szűrővel ellátott Alpine Motosafe nevű termék között.

Alpine Motosafe – Tesztpilótánk tapasztalatai

A Suzuki GSR750-es csupaszgép tesztje épp kapóra jött a speciálisan motorosoknak készült füldugó kipróbálásához, hiszen egy idom nélküli motoron a pilóta állandóan masszív menetszelet kap. Ehhez a jól szellőző - tehát meglehetősen zajos – versenysisakomat vettem fel, így kijelenthetjük, hogy az Alpine Motosafe füldugót rögtön bedobtam a mélyvízbe.

Az első pár alkalommal eltököltem egy darabig, mire rájöttem, miként passzol megfelelően a fülembe, hiszen a hallójárat formája mindenkinél más. Van, akinek segít ha kicsit meghúzza a fülcimpáját és úgy illeszti be, de a füldugóhoz jár egy kiegészítő alkatrész is, aminek segítségével jó mélyen be lehet gyömöszölni a dugót a fülbe. Az a lényeg, hogy a szűrő (a színes kis karika) ne lógjon ki, tehát a sisak ne tudjon beleakadni fel- és levételkor. Ha nem megy a dolog - vagyis akárhogyan gyömöszöli valaki, mindenképp kilóg - akkor akár le is lehet vágni belőle (a megfelelő kurtítási módszerhez érdemes átnézni a hozzá kapott útmutatót).

Akkor van megfelelően a helyén, ha az első pár percben kicsit érezni, hogy nyom. Aztán a füldugó a test hője által alkalmazkodik a fülkagyló formájához, és már észre sem venni, hogy ott van. Ez az ún. orvosi szilikonból készült háznak köszönhető, amely valóban könnyedén felveszi az adott hallójárat formáját, így amikor levettem a bukót, nem esett ki a fülemből, mint az olcsó, szivacsból készült változatok.

suzuki gsr750

Ezen az idomzat nélküli gépen motorozva nem tapasztaltam túl nagy különbséget a két szűrő között, a zöld - közepes erősségű - szűrővel még mindig túl nagy volt a szélzaj számomra. Itt a sárga, erősebb védelmet nyújtó szűrő jobban bejött. Még mindig hallottam a szélzajt, de egyáltalán nem zavaróan, olyan volt, mintha egy rendkívül csendes bukóban mentem volna, egy tökéletes plexivel szerelt túragépen. Megfelelően hallottam a forgalom zajait, amikor pedig megálltunk tankolni, tökéletesen hallottam a beszédet is, tehát amikor siettem, le sem kellett vennem a bukót. Épp ezért elvileg akkor sem kellene kivenni a füldugót, ha hosszabb időre áll meg az ember, például beül valahova ebédelni, de mégis azt ajánlom, hogy ilyen esetekben vegyük ki, hadd szellőzzön a hallójárat, ugyanis ha a fület sokáig eltömjük, akkor a baktériumok elszaporodhatnak, szóval jót tesz neki egy kis szellőzés. Ilyenkor nagyon jól jön az igényes kidolgozású tasak, ami szintén a termékhez jár.

A hallás megóvása mellett abban is segít a füldugó, hogy kevésbé fáradjon el a motoros. Amikor hazaértem, arra lettem figyelmes, hogy a korábbiakkal ellentétben nem voltam olyan nyomott a motorozás után. Az állandó szélzaj - amellett, hogy rövid távon cseng tőle a fülünk, hosszú távon pedig ártalmas - nagyon is ki tudja szívni az ember erejét, ugyanis elfárasztja az agyat.

füldugó
Kényelmes, praktikus és igényes kidolgozás jellemzi az Alpine Motosafe hallásvédelmi felszerelést. A füldugó tasakja kulcstartóként is funkcionálhat

Szóval a hír igaz, az Alpine Motosafe füldugó tényleg működik, valóban kényelmes, a kellemetlen szélzajt alaposan tompítja - miközben a forgalom zajait megfelelő mértékben átereszti -, praktikus, mosható és ha utána számolunk, hogy megéri-e a többlet árat, akkor az egyenlet végén mindenképpen "igen" választ kapunk. Persze csak akkor, ha valaki törődik az egészségével - ez esetben a hallásával - és feltett szándéka, hogy motorozáshoz füldugót használjon. A 8125 forintért kapható felszerelés átlagosan egy évig használható, a pontos élettartam nyilvánvalóan attól függ, hogy ki mennyit motorozik. Mostantól tehát biztos, hogy ezt a kényelmesebb és profibb megoldást választom, és még árban is jobban kijövök. Aki meg nem törődik a hallásával, az menjen Thrash Metal koncertre, és álljon a hangfal elé. Csak ne lepődjön meg, ha azt látja, hogy kedvenc együttesének tagjai füldugóban zenélnek. De az már egy másik történet...

Lövey Ádám