Egy héttel a világbajnoki szezon kezdete előtt, a SuperBike csapatok Qatarban teszteltek.

Az Alstare Suzuki Corona Extra csapat két pilótája Yukio Kagayama és Troy Corser futották a legjobb időket, rácáfolva ezzel arra, hogy a K5-ös gixert nem lesz idő felkészíteni a szezon kezdetre. Corser az utolsó napon végig tartotta a legjobb köridőt, ám a nap végén Kagayama, hacsak egy tizeddel is, de lenyomta. ’Nagyon örülök mindannak, amit ezalatt a két nap alatt elértünk, és szeretnék köszönetet mondani a csapatnak.’ – nyilatkozta Kagayama. ‘Rengeteg dolgot és gumit kipróbáltunk és remélem, hogy a körülmények legalább olyan jók lesznek, mint most, ha nem jobbak.’…’Egyelőre a Pirelliket tanulmányozom, és keresgélem a határait. A versenyre a tervem ugyanaz, mint máskor: fejet le, kocc gáz és a maximumot motorozni. Ez az egyetlen járható út számomra.’ Csapattársának, Corsernek azért volt némi hozzáfűznivalója mindehhez: ‘Jópár szakasz van a pályán, ahol tudom, hogy gyorsabb bírok lenni, szóval jobb lesz ha vigyáz Yukio.’

A legjobb Yamahás ezúttal nem a gyári pilóták közöl került ki. Az egykori 500-as GP menő Jose Luis Cardoso nagy meglepetést okozott, hiszen annak ellenére, hogy idén debütál a SuperBikeban, az első nap majd fél másodpercet vert az egész mezőnyre, és a tesztek végére is sikerült megcsípnie a harmadik helyet.

Szombaton tehát kezdetét veszi a zúzás, amit a EuroSport sajnos csak vasárnap közvetít 22:30-kor.

Időeredmények:

1. Yukio Kagayama Alstare Suzuki Corona Extra GSXR1000 K5 2perc 01.480

2. Troy Corser Alstare Suzuki Corona Extra GSXR1000 K5 2perc 01.554

3. Jose Luis Cardoso D.F.X. Treme Yamaha YZF R1 2perc 01.797

4. Regis Laconi Ducati Xerox 999F05 2perc 01.827

5. Sebastien Gimbert Yamaha Motor France-Ipone YZF R1 2perc 01.956

6. Ivan Silva Alberola La Glisse Yamaha YZF R1 2perc 02.194 WC

7. Chris Walker PSG-1 Kawasaki Corse ZX10 2perc 02.442

8. Marco Borciani DFXtreme Sterilgarda Yamaha YZF R1 2perc 02.548

9. Noriyuki Haga Yamaha Motor Italia WSB YZF R1 2perc 02.591

10. James Toseland Ducati Xerox 999F05 2perc 02.639

11. Norick Abe Yamaha Motor France-Ipone YZF R1 2perc 02.652

12. Andrew Pitt Yamaha Motor Italia WSB YZF R1 2perc 02.713

13. Lorenzo Lanzi Ducati SC Caracchi 999RS 2perc 02.923

14. Pierfrancesco Chili Klaffi Honda CBR 1000RR 2perc 03.008

15. Chris Vermeulen Winston Ten Kate Honda CBR 1000RR 2perc 03.072

16. Gianluca Vizziello Italia Lorenzini by Leoni Yamaha YZF R1 2perc 03.095

17. Karl Muggeridge Winston Ten Kate Honda CBR 1000RR 2perc 03.391

18. Mauro Sanchini PSG-1 Kawasaki Corse ZX10 2perc 03.398

19. Giovanni Bussei Kawasaki Bertocchi ZX10 2perc 03.602

20. Fonsi Nieto Ducati SC Caracchi 999RS 2perc 03.659

21. Max Neukirchner Klaffi Honda CBR 1000RR 2perc 03.874

22. Lucio Pedercini Team Pedercini Ducati 999RS 2perc 04.048

23. Ben Bostrom Renegade Koji Honda CBR 1000RR 2perc 04.285

24. Steve Martin Foggy Petronas Racing FP1 2perc 04.483

25. Alessio Velini Team Pedercini Ducati 999RS 2perc 04.864

26. Ivan Clementi Kawasaki Bertocchi ZX10 2perc 05.047

27. Garry McCoy Foggy Petronas Racing FP1 2perc 05.455

28. Miguel Praia DFXtreme Sterilgarda Yamaha YZF R1 2perc 05.472

29. Talal Al Nuami La Glisse Yamaha YZF R1 2perc 10.263

Kapcsolódó anyagok:

Ducati-Xerox

Haga az R1 nyergében