A Torrot kötelékébe tartozó GasGas Rally Teamet 2016 januárjában láthattuk utoljára a sivatagi megmérettetésen. A hosszú kihagyás után idén visszatértek, hogy meghódítsák a dűnéket, s nem is vallottak szégyent. Johnny Aubert a hatodik, Jonathan Barragán a tizenötödik, Cristian España pedig a harmincadik helyet szerezte meg, kétséget sem hagyva afelől, hogy még mindig a legjobbak között a helyük.

gas-gas-dakar-2018-17201

Földön, vízen, levegőben... a GasGas motorkerékpárok kiállták a megpróbáltatásokat
Ebben nyilvánvalóan óriási szerepe van strapabíró, ultramodern technikára épülő enduróiknak, amik komolyabb gond nélkül teljesítették az olykor leküzdhetetlennek látszó szakaszokat is, közöttük a Cordobából induló és oda visszatérő, 286 kilométeres záróetapot. A hősiesen küzdő srácok teljesítményéről sokat elárul, hogy több mint nyolcezer kilométert motoroztak a verseny során, mégpedig – a nevezők, illetve a csapatok elmondása szerint – az elmúlt negyven év legdurvább Dakarján. Nem véletlen, hogy mindannyian rendkívül boldogok voltak a befutó után.
gas-gas-dakar-2018-17197
- Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült viszonoznom a csapat bizalmát. Kőkeményen dolgoztunk az első naptól az utolsóig, és meg is lett az eredménye, mindhárman átgurulhattunk a célvonalon Córdobában. Óriási élmény volt Johnnyval és Jonathannal egy csapatban szerepelni, ők nemcsak világbajnokok, hanem csodálatos emberek is - nyilatkozta Cristian Espana

- Nincsenek szavak rá, hogy mennyire elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Pilótáink hihetetlen elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot, akárcsak a csapat többi tagja, beleértve szerelőinket is. Úgy gondolom, ez egy nagyon nehéz Dakar volt, ezért különösen boldog vagyok, hogy versenyzőink és motorjaink épségben, sérülés nélkül érték el a célt – tette hozzá Giovanni Sala, a GasGas Rally Team csapatvezetője.