Három-négy éve még kétséges volt, hogy fennmarad-e a GasGas márka, ám a spanyol összefogás eredményeként ma már a Torrottal karöltve készítik remek enduróikat, illetve világszerte elismert triálmotorjaikat. Új gépeik a pályákon is bizonyítanak - a GasGas factory Team két ifjú titánja, Jaime Busto, illetve Jeroni Fajardo háromszor diadalmaskodott az elmúlt hetekben

A győzelem csak a kezdet

A piros-fehér színekben induló, mindössze húszéves Jaime Busto az X-Trial párizsi fordulóján megszerezte élete első győzelmét, amely valódi mérföldkő GasGas csapatnak, tudniillik ez a spanyolok első diadala az új érában. Az már csak hab a tortán, hogy a baszk versenyző olyan elismert tehetségeket utasított maga mögé, mint Takahisa Fujinami, illetve a sportág ikonja, Toni Bou.

gasgas-nyert-xtrialon-es-trialgp-n-18352
Jaime Busto (GasGas) Párizsban és a TrialGP japán fordulóján sem talált legyőzőre

Talán maguk a pilóták sem gondolták, hogy alig pár héttel a párizsi diadal után ismét örömujjongástól lesz hangos a GasGas salti központja, ahol ezúttal a Távol-Keleten kettős győzelmet arató versenyzőiket ünnepelték. A kilencfordulós TrialGP-sorozat második állomásának Japán adott otthont, a világ legjobb triálosai a MotoGP-ből ismerős helyszínen, Motegiben mérték össze tudásukat. A június első hétvégéjén zajlott összecsapáson előbb a márka 33 éves spanyol kiválósága, Jeroni Fajardo állhatott a dobogó legfelső fokára, csapattársa, a Busto pedig ötödikként zárt. Másnap aztán fordult a kocka, ezúttal Busto bizonyított, pontos és gyors motorozással maga mögé utasítva Toni Boút, valamint Adam Ragát, míg Fajardo csak hajszállal maradt le a dobogóról. Remek eredményüknek köszönhetően a világbajnoki tabellán is előreléptek, fej-fej mellett másodikak, s lemaradásuk csupán két pont.

gasgas-nyert-xtrialon-es-trialgp-n-18351
Szombaton Jeroni Fajardo, vasárnap pedig Jaime Busto gazdagította egy-egy aranyéremmel a GasGas dicsőségfalát

- Szeretném kiemelni, hogy két versenyzőnk, Jaime és Jeroni milyen elképesztő magabiztossággal gyűrte le az akadályokat. Bátran állíthatom, hogy a legösszetettebb helyzetekben is tökéletesen helytálltak, és megérdemelten hódították el az első helyet szombaton, illetve vasárnap. Hosszú még az út a világbajnokság végéig, és muszáj folyamatosan dolgoznunk, most mégis megállhatunk egy pillanatra, hogy élvezzük a siker édes ízét – nyilatkozta Marc Colomer, a GasGas csapat sportmenedzsere a Japán GP után.

Fajardo és a GasGas a TrialGP legjobbja

- Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem első TrialGP-győzelmemet. A pénteki edzéselsőségem után optimistán vágtam bele a hétvégébe, ám az első napon számos apró, banális hibát vétettem. A bakik miatt „csak” az élmezőny mögött zártam, melyből kiemelkedett csapattársam, Fajardo, aki ellentmondást nem tűrően húzta be az első helyet. Másnap sokkal otthonosabban éreztem magam a motoron, és nagy-nagy örömömre életemben először magasba emelhettem a TrialGP trófeáját. Nagyon remélem, hogy a csodás serleget hamarosan újabbak követik majd – mesélte Busto a vasárnapi diadalt követően.

- Parádés hétvége volt, hihetetlenül boldog vagyok, hogy nyerni tudtam, miként nagyon örülök Jaime elsőségének is. Egyszerűen brutális volt a szombati nap, számomra most is hihetetlen, hogy mindenkit magam mögé utasítottam. Igazán látványos, felejthetetlen csatákat vívtunk, nagyon élveztem, úgyhogy már most tűkön ülve várom a következő, andorrai összecsapást – lelkendezett a szombati nap hőse, Jeroni Fajardo.

gasgas-nyert-xtrialon-es-trialgp-n-18350
Christophe Nambotin (GasGas) kategóriájában másodikként zárt az Észt Nagydíj vasárnapi összecsapásán

Míg a triálosok a felkelő nap országában küzdöttek, a spanyol cég endurósai az Észt GP-n húzták a gázt. Ők sem tértek haza üres kézzel, elvégre a két nap alatt összesen öt dobogós helyet szereztek E1, illetve E3 kategóriában. Pilótáik közül McCanney és Basset kétszer, Nambotin pedig egyszer állhatott pódiumra. Bármennyire is kijárna egy alapos pihenés a motorosoknak, csak néhány napot lazíthatnak, ugyanis a triálosok június 16-án Andorrában, míg az endurósok június 29-én Olaszországban állnak újra rajthoz.