Noha évtizedek óta változatlan, sokak számára mégsem pontosan ismert, mit is fejez ki az abroncsok DOT-száma. Nos, a kezdetben három-, majd az ezredforduló után négyjegyű számsor azt mutatja meg, mikor készült a köpeny – áll a Continental hasznos összefoglalójában. Az első két szám a munkahetet jelöli, míg a második kettő az évet, azaz

például a 0321 az 2021 januári gyártásra utal.

Emellett a méretjelzések sem egyértelműek, ami persze ne is csoda, hiszen ritkán fordul elő, hogy valaminek a méretét, kiterjedését egyszerre adják meg több különböző mértékegységben, ráadásul azokat keverve egy „képletben”.

DOT-szám és méretek – mit jelentenek az abroncsokon feltüntetett számok?

Korábban viszonylag egyszerű jelzésekkel tüntették fel, hogy mekkora is a köpeny, például 3.00-19, azaz 3 col (nem coll!) széles és 19 colos átmérőjű. Majd amikor jöttek az úgynevezett peres gumik, azaz többféle oldalfalmagasággal készültek az abroncsok, megjelentek a több információt tartalmazó, „kevert” jelzések.

gumiabroncs-jelzesek-mit-jelent
Szemléltető ábra a 120/70 ZR17-es abroncs teljes méretének kiszámításához. A felni pereméig mérve 17 x 25,4 mm-t, azaz 431,8 mm-t kapunk, és ehhez kell hozzáadni kétszer a 120 x 0,70 mm-t, azaz a gumi falmagasságát. Így jön ki, hogy összesen 599,8 mm magas lesz a 120/70 ZR17-es első abroncsunk

Vegyünk egy egyszerű példát! 120/70 ZR17 – átlagos első méret, ami megmutatja, hogy ez egy 120 mm-es szélességű abroncs, aminek az oldalfalmagassága 120 x 0,70, azaz 84 mm. Persze ezek is inkább elméleti értékek, ezért ha nagyon neccesen fér el a gyári méret helyett kinézett, szélesebb papucs, előbb mérd meg az újat, mert előfordulhat, hogy egy 120-as abroncs felfújva 123-125 mm széles lesz.

Persze egyébként sem érdemes eltérni a gyári ajánlástól és szélesebb abroncsot felszerelni, hiszen elsősorban a felni szabja meg, hogy mekkora gumit rakhatunk fel. Ugyan akad egy-két kivétel, mint például a VFR 750F RC36, amin 170-es a hátsó abroncs, de 5,5 col széles a felni, azaz ideális méretű a szélesebb, 180-as köpenyhez is. Viszont az esetek nagy többségében ez nem így van, és a szélesebb gumi csak torz lesz felfújva, amikor összehúzza a peremét a keskeny felni. 

gumiabroncs-jelzesek-mit-jelent
A DOT után szereplő 12 karakter utolsó négy jegye mutatja meg, hogy mikor gyártották a köpenyt 

Végül az utolsó két betű és szám, a ZR17, mely a teljes átmérőt és az úgynevezett sebességindexet mutatja meg. A ZR jelzi, hogy 240 km/óra feletti sebességre tervezett az abroncs övszerkezete, a 17-es pedig – csak hogy bonyolítsuk a dolgot – átmérőt jelent, de immáron nem százalékban vagy milliméterben, mint a szélességnél, hanem colban (1 col = 2,54 cm). Ezen túlmenően jelölhetik, hogy kimondottan téli használatra készült a köpeny (M + S), ez a betűpár arra utal, hogy a mintázat és az anyagkeverék egyaránt hideg, nedves, havas körülményekre lett kialakítva.