Harmincöt ország 1800 Gold Wing-fanatikusa gyűlt össze június 27. és július 1. között a szlovéniai Velenje városában, hogy egy ötnapos rendezvény keretében megünnepeljék a Gold Wing Európai Egyesület (Gold Wing European Federation, röviden GWEF) első tulajdonosi találkozójának 35. évfordulóját. A szervezetről tudni érdemes, hogy 1983-ban alapították azzal a céllal, hogy biztosítsa az információáramlást, valamint segítse a nemzetközi kapcsolatok, barátságok és közös tevékenységek létrejöttét a Gold Wing-klubok tagjai között. A társaság által szervezett, németül Treffennek (vagyis találkozónak) hívott összejövetelt minden esztendőben húsz országban rendezik meg. A központi eseményt, melyen a GWEF összes tagállama részt vesz, 2003 óta ötévente hozzák tető alá, vagyis ez volt a negyedik alkalom.

gwef-talalkozo-2018-szlovenia-18709

Ezúttal is rendkívül széles réteget vonzott a találkozó, 19-től egészen 81 éves korig érkeztek motorosok a 26 tagállamból, s kilenc további nemzet is képviseltette magát, közöttük például Kuvait és Ausztrália
A rendezvény csúcspontja a Nemzetek Parádéja volt, mikor a ‘Wingek hosszú konvojt alkotva kigurultak az összejövetel helyszínéül szolgáló kempingből, de fontos esemény volt a díjátadó ünnepség is, ahol idén Bulgária vehette át az ún. Részvételi díjat, mivel a GWEF helyi tagjainak 90 százaléka jelen volt. Finnországot is elismerésben részesítették, ugyanis az ország küldöttei utaztak a legtöbbet, ötven Gold Winggel egyenként 2500 km-t tettek meg csak odafelé. A legendás kétkerekű története 1975-ben kezdődött, s neve az elmúlt több mint négy évtized alatt összeforrt a hosszú távú, komfortos utazással, a korszerű technikával. A modell kimagasló teljesítménye kategóriájában viszonyítási alapnak számít – ebben a 2018-as változat sem marad el elődeihez mérten –, többek között ennek is köszönhető, hogy a típusnak olyan elkötelezett tábora alakult ki, amely büszke a gép által képviselt úttörő szellemiségre.