Az utóbbi években szinte minden nyáron láthattunk útépítő gépeket a Mátrában, ugyanis folyamatosan zajlottak a munkák hazánk egyik legnépszerűbb szerpentinjén, a Gyöngyöst Egerrel összekötő 24-esen. Még 2019-ben kezdődött a munka, akkor adták át a közkedvelt 24-es és a 2408-as újraaszfaltozott részeit, sőt ezen a szakaszon motorosbarát korlátot is telepítettek a kanyarok külső íveire. 

Új aszfalt a Mátrában

Tavaly a Sirok környéki utak kaptak új burkolatot, idén pedig a motorosok által legtöbbször látogatott, Gyöngyös és Mátraháza közötti, 13-14 kilométeres szakaszt aszfaltozzák le. A munkálatokat az a HE-DO Kft. végzi el, amely a 24-es főút másik, Sirok és Egerbakta közötti 10 kilométeres szakaszán is dolgozott korábban.

gyongyos-24-es-ut-utfelujitas
A Mátrában zajló munkálatok mellett idén további 1500 kilométernyi útszakaszt újítanak fel Magyarországon, jellemzően a kisebb településeket összekötő, vidéki utakat

– A várost Mátraházával összekötő főútszakasz korszerűsítése csak az első lépés, ehhez kapcsolódva ugyanis megújulnak a település állami kezelésben lévő, forgalmasabb belterületi útjai és megépül a nyugati, majd az északi elkerülő út is – írja a Magyarépítők. Így egyszerűbb, gyorsabb lesz megközelíteni a Mátrát, vagyis nem kell keresztülmotorozni a városon, ha például nyugat felől érkezel az M3-ason, és Mátraháza vagy Sirok felé tartasz.

gyongyos-24-es-ut-utfelujitas
Új aszfalt és motorosbarát korlát a Mátrában

A mátrai munkák mellett közel negyven helyszínen kezdődik idén nagyszabású útfelújítás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mellékútvonalakat tesz rendbe a dél-alföldi, dél-dunántúli, észak-alföldi és észak-magyarországi régióban. Hogy pontosan hol és milyen hosszúságban terítenek le új aszfaltot, arról itt olvashattok részleteket.