A 2007-ben Európa-bajnoki címet szerzett Győrfi Alen is rajthoz áll március 16-án a világ egyik leghíresebb hosszú távú gyorsaságimotoros versenyén, a Daytona 200-on. Több mint ötvenen lesznek a rajtrácson, és a pilótáknak 57 kört, azaz 322 kilométert kell megtenni a klasszikus versenypályán.

gyorfi-alen-indul-a-daytona-200-21256
Noha már 1937 óta rendeznek 200 mérföldes hosszú távú versenyt, eddig csak egy alkalommal, 2015-ben láthattunk magyar résztvevőt Daytonában - akkor Bitter Sanyi képviselte hazánkat a viadalon

A Yamahával induló Alen kiemelte, hogy ő és csapata is készen áll a hihívásra, ahol korábban olyan nagy nevek diadalmaskodtak, mint Agostini, Schwantz vagy éppen Nicky Hayden. - A felkészülést valójában már tavaly elkezdtem, de a teljes költségvetésnek is össze kellett állnia, és amíg ez nem történt meg, csak edzettem és reménykedtem - mondta az MTI-nek Győrfi, akinek a legnagyobb kihívást az jelenti majd, 31 fokos dőlésszögű oválpályán kell versenyeznie, amire nem tud felkészülni a hagyományos aszfaltcsíkokon. - Szeretnék a legjobb tíz között célba érni, ezért mindent meg fogok tenni, de biztosan rám fér majd egy kis szerencse is - tette hozzá Alen.