Egy hetet töltöttek Almeriában a 220 Volt H-Moto Team felnőtt versenyzői, név szerint Bódis Richárd, Gyutai Adrián és Kis Viktória, valamint az utánpótlás nagy reménységei, úgymint Kovács Bálint, Kakuszi Ádám, Kecskés Tomi és Bence, Szilágyi Krisztián és Milán, Kovács Zoltán, illetve a szlovák Misko Bém. Mindannyian úgy nyilatkoztak, nagyon hasznos volt számukra a felkészülés mind mentálisan, mind fizikailag.

h-moto-team-2017-12495

Valamennyien rengeteg kilométert tudtak megtenni a versenypályán, s remélik, az alapos felkészülés meghozza gyümölcsét az idei szezonban
Bódis Ricsi a tavalyi EJC-s szereplést követően 2017-ben egy komoly nemzetközi bajnokságban, az IDM Superbike kategóriájában indul, mégpedig a Suzuki gyári csapatával. Ugyancsak az IDM-ben áll rajthoz a H-Motóhoz négy év után visszatérő Gyutai Adrián, aki a Supersport kategória mezőnyét erősíti majd, s az elmúlt esztendőben az ADAC KTM Cupban edződő Kovács Bálint a tervek szerint szintén a széria egyik betétversenyén gyűjti tovább tapasztalatait.

Érdemes figyelemmel követni a társaság Facebook-oldalát, hiszen a hétvégén indítottak egy játékot, amelynek végén a szerencsések belépőjegyet nyerhetnek a MotoGP osztrák futamára, és személyesen szurkolhatnak a csapat két versenyzőjének, Somosi Alexandernek, valamint Kakuszi Ádámnak az ADAC KTM Cup versenyén.