A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg a kelet-magyarországi pályán. A tegnapi sajtótájékoztatón Palkovics László kitért arra, sokan megkérdőjelezik, hogy a koronavírus-járvány utáni helyzetben az ilyen beruházások alkalmasak-e arra, hogy a gazdaságot minél hamarabb átsegítsék a növekedési pályára. A tárcavezető határozott igennel válaszolt erre a kérdésre, meggyőződése szerint az ilyen és hasonló komplex fejlesztések eredményezik egy-egy régió kiemelkedését, a MotoGP beruházás eredményeként pedig Győr és Kecskemét után Debrecen, illetve a kelet-magyarországi térség is a magyar járműipar központjává válik. Palkovics László beszélt arról is, hogy a kormány elfogadta az autó-motorsport stratégiát, amely kiterjed az infrastruktúra-fejlesztésre, az oktatásra és edzőképzésre, illetve a sportág jövőbeli támogatására is - áll az MTI összefoglalójában.

Nyolc éven át rendezhet MotoGP-futamot Magyarország

A tárcavezető köszönetet mondott az eseményen jelenlevő Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros világbajnoknak, aki „rátette Magyarországot a MotoGP-térképre”, amely nélkül nem épülhetne ilyen versenypálya Magyarországon.

hajdunanason-epul-a-motogp-palya-25767
A leendő pálya helyszíne

Olyan aszfaltcsíkot építenek, amilyen még nincs a világon, és a sport mellett a közlekedésbiztonsági képzéseknek is helyet biztosít a jövőben - tette hozzá a miniszter. Kósa Lajos országgyűlési képviselő a leendő pálya helyére utalva felidézte az egykori bátor hajdúkat, akik szürkemarhák százait hajtották nyugati városokba és hozták vissza a pénzt a hosszú úton számos megpróbáltatást kiállva. Azt mondta, „a motorosok a mai hajdúk, a természet barátai, és bizony kell hozzá elszántság” .

hajdunanason-epul-a-motogp-palya-25766
Kiemelték, hogy nemcsak a motorsportot, hanem a motoros közlekedést is támogatják, mivel „a nagyvárosi közlekedés problémáira a kétkerekű közlekedés lehet a megoldás”. Mi több, ezért a MotoGP pálya mellett kialakítanak egy tréningközpont is, ahol vezetéstechnikai képzéseket tarthatnak

Talmácsi Gábor azt mondta, a MotoGP a piramis csúcsa, a világ negyedik legnézettebb sportja. Jelenleg évi 20 futam szerepel a versenynaptárban, amire a hajdúnánási pálya elkészül, 22-ben maximálják a versenyek számát, ezek közül az egyik Magyarországon lesz.