A legkisebb kategóriában, azaz a segédmotoros kerékpárnak minősülő 50-esek között szinte nagyítóval kell keresni a klasszikus gépeket, pedig tiniként ezekkel lehet igazán megtanulni és élvezni a motorozást.

Biaggi és Rossi nyomdokain

A mai fiatalok zöme rögtön nagyköbcentis járgánnyal indítaná pályafutását, pedig célravezetőbb végigmenni a lépcsőfokokon, majd egyre erősebb vasakra átnyergelni. Az RMC Motor csapata is erre szeretné rávenni a srácokat, ezért is döntött úgy néhány hónapja, hogy karcsú, könnyű és izgalmas modellekkel tölti fel használt motorokból álló kínálatát.

hasznalt-motorok-az-rmc-tol
Értenek hozzá az olaszok, miként lehet roppant csábító motorokat készíteni. Az ötvenes RS4 még azokat is leveszi a lábáról, akik egyébként rá sem néznének a féldecisek kategóriájára

A csemegék egyenesen Svájcból érkeztek, van közöttük szupermotó és pályagép stílusú 50-es is, elsőre nem is könnyű eldönteni, melyikre voksoljon az ember. Kétségkívül az Aprilia RS4 az egyik legvonzóbb darab, ami megszólalásig hasonlít a méltán híres RSV1000R-re. Ráadásul annak ellenére remekül lehet vele pályázni vagy szerpentinen gyorsan kanyarogni, hogy féldecis, kétütemű erőforrás hörög a vázában. Magától értetődik, hogy hatfokozatú váltót csatoltak hozzá, és masszív tárcsafékeinek, igényes futóművének, valamint tetszetős idomzatának is nehéz ellenállni.

hasznalt-motorok-az-rmc-tol
A Beta ideális választás mindazoknak, akik többnyire szilárd burkolatú úton közlekednek, mindemellett szeretnek felegyenesedve ülni a motoron. A kétütemű erőforrás magasabb fordulatszámtartományban igazán élénk  

Ezen kívül is akad érdekesség a választékban. Ott van például a Beta és a Rijeuegy-egy szupermotója, melyek az Aprilia, a Derbi, a Gilera, a Malaguti, a Peugeot és a Yamaha ugyanilyen típusaival megegyező vázra épülnek, s AM6-os motorblokkjuk között is csupán leheletnyi különbségeket lehet felfedezni, sőt külsejük és műszerezettségük is sok rokon vonást mutat. Bármelyiket is választja az ember, tartós és igénytelen mechanikára, példás kezelhetőségre számíthat.

hasznalt-motorok-az-rmc-tol

Jó ötlet volt a Rieju fejlesztőitől, hogy a mostani MRT 50-t alacsonyabbra ültetik, sőt a központi rugóstag is lejjebb süllyeszthető, ezáltal akár 150 centis gyermekek lába is gond nélkül leér róla

Mint az RMC szervizvezetőjétől megtudtuk, mindegyik náluk kínált gép átesik egy alapos, átfogó ellenőrzésen, ahol tüzetesen szemügyre veszik a fékek, a gumik, a hajtás, a kormányzás, az elektromos és üzemanyagrendszer állapotát. Előfordul, hogy utóbbi tisztításra szorul, mert esetleg sokat állt korábban és lerakódott benne az E10-es benzin, de ez is rutineljárás a törökbálinti műhely képzett szerelőinek. Vásárlás előtt a vevők általában igénybe veszik 32 pontos átvizsgálási csomagjukat, nem ritkán új abroncsokat és szűrőket is kérnek, s a négyütemű változatoknál olajcserére is befizetnek. Szerencsére a forgalomba helyezési eljárást megússzák az ötvenesek, így a vásárlás után nem sokkal már róhatja is az utakat bármelyik apróság.