Lapinformációk szerint nyomozás folyik az egykori MotoGP-versenyző, Hector Barbera ellen. Egy andorrai lap, az Altaveu írta meg, hogy a versenyző közel három éve vásárolt egy Mercedest 13 500 euróért, akkor be is mutatta a banki papírokat, melyek szerint átutalta az árát, az összeg azonban nem érkezett meg a kereskedéshez.

hector-barbera-lopott-furgon
Hector Barbera

A rendőrség megkereste a pénzintézetet, és úgy tűnik, Barbera hamis papírokat mutatott be az eladónak. A lap azt is megemlíti, hogy nem ez az első rázós ügye a versenyzőnek, ugyanis

anno pont a Team Toth Hungary vádolta meg azzal, hogy ellopta saját versenymotorját a boxből, előtte pedig a Pons Moto2-csapatától rúgták ki ittas vezetés miatt.

Ennek dacára továbbra is igényt tartanak a munkájára, és mint a Crash.net megírta, idén teljes szezont futhat a Brit Superbike bajnokságban egy Hondával.