Hector Barberá Vall 1986. november 2-án született a valenciai Dos Aguasban. Első motoros élménye nővére 50 köbcentis Derbi endurójához kötődött, majd hamarosan felfedezte a triált, hatévesen pedig már versenyeken indult a szakágban, s éveken keresztül sikeresen űzte a sportot. Tizenhárom éves korában egy nagy ugrással pályamotorozásra váltott, de ebben is azonnal jöttek a sikerek, a Formula Airtel versenysorozat 2001-es évadában gyakorlatilag nem volt ellenfele.

hector-barbera-szuletesnap-10626
A fiatal spanyol hatesztendős kora óta versenyzik, a MotoGP mezőnyébe 24 évesen csöppent

Világbajnoki pályafutása 2002-ben indult, a 125 köbcentis kategóriában mutatkozott be az Aspar Aprilia csapat pilótájaként. Első szezonját a 14. helyen zárta a fiatal spanyol, de közben elhódította saját nemzetének bajnoki címét. A következő év jelentette számára az áttörést - 16. születésnapja után nem sokkal megszerezte első győzelmét a Donington Parkban, ezzel ő lett a valaha volt egyik legfiatalabb futamgyőztes. 2004-ben a Seedorf Racinghez igazolt, ebben a sok bukással és technikai problémával tűzdelt időszakban végül az ezüstérmet nyerte el, az utolsó, szülőhazájában rendezett futamon pedig a dobogó legfelső fokára állhatott, elsőként honfitársai közül.

Gyakori csapat- és motorváltások

Egy évvel később kategóriát lépett, s a negyedliteres géposztályban húzta a gázt egy Honda nyergében, Jorge Lorenzo csapattársaként. A kezdet nem volt könnyű, mindössze az összesített 9. helyen zárta ezt az idényt, 2006-ban azonban csapata Apriliára váltott, s Barberának kétszer is sikerült felverekednie magát a dobogóra.

Ilyen egy versenykör Barbera szemszögéből

Egy esztendővel később, 2007-ben aláírt a magyar Tóth csapathoz, ám sajnos a dolgok rosszabbul alakultak a tervezettnél, ráadásul 2008-ban bekövetkezett karrierje legsúlyosabb sérülése: egy bukás következtében eltört három csigolyája, így véget is ért számára az idény. Szerencsére a következő évben újra a rajtrácson állhatott, s 2009 lett pályafutása legsikeresebb szezonja. Bár összetettben a második helyen végzett, három futamgyőzelmet is aratott, ezek között volt a szezonzáró valenciai nagydíj, amellyel Barberá lett a negyedliteres géposztály utolsó futamgyőztes pilótája.

Irány a királykategória!

Újabb nagy lépés következett 2010-ben, ekkor debütált ugyanis a MotoGP mezőnyében, méghozzá korábbi csapatának, az Aspar tagjaként, egy Ducati Desmosedici motorkerékpárral. Sajnos a kibontakozás nem zajlott zökkenőmentesen, az első évben csak tizenkettedik, a másodikban tizenegyedik lett a ponttáblázatban.

hector-barbera-szuletesnap-10613

Egyre közelebb a csúcshoz - Barberá legjobb eredményei közé tartozik a múlt hétvégén elért negyedik hely az esős, maláj versenyen
Ezután újabb csapatváltások következtek, 2012-től a Pramac Racingnél töltött egy évet, majd 2013-ban jelenlegi csapatához, az Avintia Racinghez igazolt. Jóllehet, a királykategóriában nem sikerült a dobogóra állnia, de 2015-ben az Open Class kategória bajnokává avatták. A „Ducatista” idén is stabil résztvevője a királykategóriás megmérettetéseknek, a csapata és saját elmondása szerint a cél az első tízben szereplés, ez egy-két kivételtől eltekintve sikerült is, jelenleg 97 pontjával az összetett kilencedik helyen áll.
hector-barbera-szuletesnap-10614
242 GP-rajt, 32 dobogós hely, 10 győzelem... és a harmadik X

Boldog születésnapot kívánunk!

Hector Barberá versenyzői adatlap

Születési idő és hely: 1986. november 22., Dos Aguas (Spanyolország)Súly: 61 kgMagasság: 169 cmElső verseny: Territorial Trial 50 cm3 Cullera - 1993Első GP-futam: Japan (Suzuka), 125 cm3 - 2002Első győzelem: British GP (Donington Park), 125 cm3 - 2003Első pole pozíció: Brazil GP Jacarepagua), 125 cm3 - 2004Első leggyorsabb kör: Dutch TT (Assen), 125 cm3 - 2003Első dobogós helyezés: GP de Holanda (Assen) , 125 cm3 - 2003Győzelmek száma: 10Dobogós helyezések: 32Pole pozíciók: 9Leggyorsabb körök: 10Összes GP-rajt: 242