Sajnálatos módon nem csak a hazai supermoto élet hagy kívánni valót maga után, hasonló cipőben jár a vb is. A hivatalos szabályzat szerint 60 nappal az első verseny elött kell nevezni, és 32 versenyző indulhat. Mi mindent a szabályoknak megfelelően intéztünk a csapatommal, az olasz Luxperformance Suzukival. Kiváltottuk az éves vb licencet, bőven a határidő elött elküldtük a nevezést, megkaptuk a visszaigazolást és mint aki jól végezte a dolgát a pályán pénteken találkoztunk.

Itt még boldogan

Ugyan már teszteltem jó párszor a csapattal, voltam kint éppen eleget, láttam a kamiont rengetegszer, de mégis valahogy nagyon furcsa és kellemes érzés volt, mikor péntek délután begördült a nyerges kamion a depóba az oldalán a nevemmel és a magyar címerrel. Szinte lázban égtem, az időjárás akkor még jó volt, minden adott volt ahhoz, hogy elkezdjem életem első vb szezonját. A pofára esés másnap reggel volt, mikor kiderült, hogy az S2-ben 8, míg az S1-ben 18 plusz nevezést fogadtak el és regisztráltak a rendezők. Ez azt jelentette, hogy a hivatalos zsűrimegbeszélésen döntötték el, hogy kik legyenek akiknek csomagolni kell. Én sajnos benne voltam és várólistára kerültem. Csóri magyar parasztgyerek menjen inkább haza kapálni.

Természetesen a nevezni elfelejtő Eddy Seel neve nyomott annyit a latba, hogy ő elindulhatott úgy, hogy a mai napig nincs leadott nevezése és ő se volt rajta a hivatalos indulók listáján. De számomra ez tárgytalan, soha nem a másikkal kell törődni. Én csak azt nem értem, hogyan tehetik ezt meg emberekkel. Több száz millió forintról van szó. A versenyzők és a csapatok betartották a szabályokat. Akkor miért nem lehet legalább akkor kvalifikáció alapján hazaküldeni az embereket? Ez amiatt fáj nekem is és a csapatomnak is a legjobban, mert az utolsó ottani teszt alkalmával olyan időket mentem, amivel a legjobb 10-be be lehetett volna férni. Sőt a tavalyi 450-es Eb bajnok Ales Hlad folyamatosan a dobogó közelébe mozgott és szerzett bronzérmet.

Ami a folytatást illeti, természetesen nem adjuk fel. Hivatalosan felszólítja a csapatom és jómagam is a promotőrt, hogy tegyenek a fix 32-be. Emelett szeretném a Magyar Motorsport Szövetség segítségét is kérni abban, hogy lobbizzanak a cél érdekében. Bár erre nem látok nagy esélyt, hisz a Supermoto szakágvezető és helyettese ott volt a helyszínen, de nem voltak túl segítőkészek, nem tudok róla, hogy egy lépést is tettek volna annak érdekében, hogy kis országunknak legyen SM vb pilótája. Tény, hogy aki jártas a szakágban, az tudja ennek a tartózkodásnak az okát. Célom, hogy legalább olyan keményen harcoljak a pálya szélén, mint ahogy azt a pályán tenném. Ha kell, a csillagos égig is elmegyünk. Sajnálom, hogy sok embernek csalódást kellett okoznom, rengeteg számomra ismeretlen ember keresett meg, hogy mi történt, szurkoltak, őket sajnálom a legjobban, hogy tudtunkon és akaratunkon kívül nem láthattak.

Köszönettel,

Molnár Tamás

Kapcsolódó anyagok:

Az első teszt

Molnár Tamás az S1-ben