A civilben autószerelőként dolgozó pilóta gyermekkora óta a motorsport megszállottja, volt is kitől örökölnie szenvedélyét, édesapja ugyanis a váci motokrossz egyesület alapítójaként és versenyzőjeként ismert. Laller húszas éveiben endurokrossz-versenyeken vett részt, 2010-ben, első terepraliversenyén pedig végleg eljegyezte magát az endurózással. A terepes megmérettetések csúcsának számító Dakar Rally mindig is célként lebegett előtte, s öt éve elkezdett komolyan foglalkozni ennek megvalósításával, mostanra pedig sikerült elérnie, hogy rajthoz állhasson a sivatagi versenyen. Saját csapatot hozott létre Laller Racing Sport Egyesület néven, s egy KTM nyergében vág neki a tízezer kilométeres távnak, hogy ötödik magyar motorosként teljesítse a versenyt.

horvath-laller-lajos-a-dakaron-10933

Tegnap a váci megyés püspök, dr. Beer Miklós megszentelte a versenyzőt és a motort a Váci Dómban
A pilóta kőkemény edzésekkel készül a megmérettetésre, emellett a szervezést is ő végzi, ráadásul mindezt napi nyolcórás munkája mellett, mert be szeretné bizonyítani, hogy így is teljesíteni lehet az embert próbáló kihívást.

Vásárolj Dakar-kilométereket Lallertől!

Egy ilyen verseny anyagilag is nagy terhet ró a résztvevőkre, ezért Laller úgy döntött, készít egy oldalt, ahol a rajongók hozzájárulhatnak Dakar-sikereihez, „kilométereket vásárolhatnak” tőle. Akár sokat, akár csak egyet, hisz' minden kis támogatás sokat jelent, emellett az ő sikere a mi közös sikerünk is. Az akció részletei ide kattintva olvashatók. Nem mellesleg a győzelmen túl más nemes cél is vezérli Lallert, ismertségét felhasználva ugyanis szeretne egy magyar gyermekkórháznak segíteni a fontos műszer megvásárlásában.

Tegnap, 41 nappal a Dakar Rally rajtja előtt a pilóta motorja útnak indult a verseny színhelye felé. Pénteken, november 25-én teszik hajóra Le Havre-ban, majd egy hónap múlva kötnek ki Buenos Aires-ben. Sok sikert kívánunk a magyar versenyzőnek, s Laller eredményeiről természetesen a Sportmotoron is beszámolunk majd.