Jobbára csak a quadosoknak cseng ismerősen a lengyel Opole városka neve, ugyanis éppen öt éve itt vert tanyát az amerikai Polaris, és épített fel egy - menő tesztpályával kombinált - összeszerelő-üzemet. Ezentúl már nekünk, magyar motorosoknak is kedves lesz a hely, tudniillik itt rendezték múlt hétvégén az európai motorosrendőrök éves versenyét, ami egyben a négy éven át tartó összetett viadal záróállomása is volt.

hre-es-frecsko-sandor-nyerte-a-rendormotoros-eb-t-22824
Magyar motorosok a start előtt az opolei összecsapáson

Azon már meg sem lepődünk, hogy megint a magyar himnusztól volt hangos a díjátadó, hisz' az utóbbi években is a magyar zsaruk diadalmaskodtak, az viszont annál nagyobb eredmény, hogy összetettben sem találtak legyőzőre. Az IPMC (International Police Motor Corporation) rendezésében zajlott viadalon a HRE színeiben indult Frecskó Sándor 9,04 pontot szerzett, és – 28,35 pontos összesített eredménnyel – megnyerte a 2016-2019-es bajnokságot! Ezzel azonban nem volt vége a díjesőnek, ugyanis csapatban sem tudták lenyomni a magyar legényeket: a HRE Budapest egysége 27,37 ponttal lett első, és 82,73 pontos összeredményével elhódította a négyéves versenysorozat első helyét. Gratulálunk a villámgyors motorosoknak!

Rendőrmotoros Eb egyéni verseny – összesített végeredmény:

1. Frecskó Sándor HRE Budapest – 28,35 pont

2. Stahnke Magnus MSA Polizei Hamburg – D – 27,17 pont

3. Krack Robert PSV Gelsenkirchen – D – 26,37 pont

4. Krack Robin PSV Gelsenkirchen – D – 26,15 pont

5. Ernst Johann PSV Wien – A – 26,11 pont

6. Schram Thomas PSV Linz – A – 25,54 pont

7. Giesswein Gerald PSV Wien – A – 25,07 pont

8. Téglási József BRFK Budapest – H – 25,06 pont

9. Fischer Alfred PSV Linz – A – 24,83 pont

10. Jordan Attila HRE Budapest – H – 24,33 pont

hre-es-frecsko-sandor-nyerte-a-rendormotoros-eb-t-22823
Személyesen is megtapasztalhattuk, mit tudnak - és mit tudnak átadni - a HRE kiváló motorosai. Sokat tanultunk tőlük a Hungária Rendőregylet kétnapos oktatásán (Kép: Sági Tibor, a HRE oktatója)

Rendőrmotoros Eb csapatverseny – összesített végeredmény:

1. HRE (Hungária Rendőregylet) Budapest – H – 82,73 pont

2. PSV Gelsenkirchen – D – 69,57 pont

3. PSV Linz – A – 65,43 pont

4. PSV Wien – A – pont 64,11 pont

5. MSA Polizei Hamburg – D – 63,01 pont

6. PSV Bamberg – D – 46,25 pont

7. BRFK Budapest – H – 43,64 pont (csak 2018-2019-ben vettek részt a viadalon)

8. IPA RK Postojna – SLO – 43,26 pont

9. PMC Basel – CH – 29,34 pont

10. PMS NRW e.V. – D – 9,78 pont