- Időarányosan negyven százalékkal (!) szárnyaltuk túl a jegyeladásokat a júliusi Formula-1-es futamra, s már most bizonyos, hogy a nagy érdeklődés miatt jelentősen, 2500 fővel kell bővíteni a lelátót - mondta el Gyulay Zsolt.

hungaroring-motogp-futam-17295
A hazai MotoGP-futam rendezése is szóba került, ám Gyulay ezzel kapcsolatban óvatosan fogalmazott. Egyelőre az egyeztetések zajlanak, hogy pontosan kiderüljön, milyen feltételeknek kell megfelelni, hogy a FIA és a FIM is áldását adja az F-1, illetve GP-futam rendezésére

- Nem lesz hiány programokban idén sem - folytatta -, május elsején az elmúlt évekhez hasonlóan Formula-1-es versenyzők részvételével látványos belvárosi show keretében rendezik meg a Nagy Futamot. Június elején a német túraautó-bajnokság (DTM), majd a hónap közepén a kamion Európa-bajnokság futamaira kerül sor Mogyoródon, mielőtt július végén a Forma-1 versenyzői Magyarországra érkeznek.

A hazai pilótákat felvonultató túraautó-bajnokság (WTCR) magyarországi viadala április 29-én lesz. - Ez utóbbinak külön érdekessége - tette hozzá Michelisz Norbert -, hogy elképzelhető, hogy a mogyoródi futamon saját csapatom, az M1RA pilótái ellen kell küzdenem.