Nem volt zökkenőmentes a felkészülés Chrobák János számára, mivel néhány technikai malőr és pár hiányzó alkatrész is hátráltatta az elmúlt hétvégén:

"Az olaszországi Alpok Adria futam után a következő megmérettetés a Hungaroringen várt ránk. Itt rendezték a Nyílt Nemzetközi és Országos bajnokság soron következő futamait. Nagy reményekkel indultam a hétvégének, mivel (igaz mindenkinek) mégiscsak egy hazai pálya. Szeretjük, sokat mentünk rajta. 2009-ben futottam itt egy 1:53,6-os köridőt,ami a 600-askategóriában nem sok embernek sikerült azóta se. Most nagyon bíztam benne, hogy ezt egy kicsit meg is tudom javítani. Úgy éreztem jó formában vagyok, és a motor is jó, illetve úgy volt, hogy szinte tökéletes lesz a hétvégére. Az Adriai versenyen volt a peches műszaki hibából bőven, itt bíztunk benne nem lesz ilyen. A motor tökéletessége viszont nem következett be.

chrobak

Sajnos nem érkezett meg az első futómű a motorba, így továbbra is a gyárival kellett mennem. Ezt tetézte, hogy a csapatnak a szponzori pénzek sem a tervezett ütemben álltak rendelkezésre, így a gumival is igen spórolósan kellett bánni. A futómű hibája, illetve gyengesége már a kedden megrendezett nyílt napon is kijött. Akkor még bíztam benne, hogy megjön a futómű…de nem. Szombaton a két szabadedzés, és az időmérő is azzal telt, hogy próbáltam kihozni az elejéből a maximumot, hogy ne legyen annyira bizonytalan a kanyarok kezdetén. Sajnos nem sikerült. A futamot a második helyről kezdhettem, előttem az első helyről Talmácsi Gábor indult. A versenyre feltettünk egy új hátsó gumit és vártam a rajtot, hogy majd lesz valami, igyekezni fogok.

Chrobák János: 1.52.818... Az eredmény önmagáért beszél.

A rajtom egészen jól sikerült, másodiknak fordultam Gyutai Adriánnal együtt az első kanyarban. A kanyarból szűkebben jöttem ki és a következő kanyart már az élen fordultam. Az emelkedőn felfelé Talma Gabi már mellém ért és a Mansell kanyar féktávján belül volt, így ott el is ment. A kigyorsításnál megpróbáltam belülről mellé menni, ami sikerült is, csak után egy jobbos (az uszoda) kanyar következett, ahol így kívülre kerültem. Szinte együtt kezdtük el a kanyart, de abban a kanyarban kívülről esély sincs egy jó pilóta ellen, így a második helyen maradtam. Innentől követtem szorosan, elég komoly tempót mentünk. Sajnos ennél a tempónál meg olyannyira kijött a motorom elejének a bizonytalansága,hogy az első 4 körben kétszer is elcsúszott az eleje és a szerencsének, meg a térdemnek köszönhetően maradtam talpon. Így 4 kör után úgy döntöttem visszább veszek a tempóból és csak simán sietek, nem nagyon sietek. :) A legjobb köröm 1:52,818 volt, amit a második körben értem el, a lassabb tempóban 1:53-1:54-es időket mentem. Ez utána tényleg lassabbnak is tűnt. :) Egyszer csak a 11. köröm legutolsó kanyarjában, ahogy ráfordulunk a célegyenesre elpattogott az eleje(az első két körben ugyanitt csinálta már kétszer). Ez váratlanabbul is ért,hiszen nem siettem, illetve itt már jobban elfáradt az amúgy sem új első gumi. Mivel a futóművem nem tudta megfelelően lekövetni a pályát, illetve a tempót,többször is pattogott az eleje, illetve le is koppant.

chrobak

Ez azt eredményezte, hogy a gumira sokkal nagyobb terhelés jutott, mert a gumi rugalmassága vette át a futómű feladatát (ez nem jó). Így a gumi sokkal gyorsabban kopott és ez nem bírta a 11. körben a „lassabb” tempót sem. Elment az eleje, elestem. A motor a szivacsfalban landolt, félig eltűnt benne. Nekem szerencsére nem lett semmibajom, a fenekemen, oldalamon csúsztam, így csak a ruha szakadt ki rajtam.Odarohantam a motorhoz és elkezdtem kiszedni a szivacsfalból….de hát félig nem látszódott a motor. :) Oldalán fekve nem olyan egyszerű a 160 kg-ot húzni, de kiráncigáltam. Szemügyre vettem gyorsan, hát a farok idom nem teljesen természetes állapotában állt, a kipufogó is kapott, a jobboldali lábtartónak csak a negyede volt meg, a hátsó fék szétugrott és az első fékkaromból is csak egy 2 cm-es csutka maradt. Hát nincs mit tenni, megyünk így tovább a maradék egy körön. Nehezen akart beindulni, de végül csak életre keltettem. Vissza álltam és az utolsó kört megtettem. Így az összetett 5. helyre futottam be, ami a magyarok között a 4. helyet jelentette. Ekkor már tudtam hogy milyen időt futottam, mert azt láttam a verseny közben is, de azt nem tudtam hogy még pontszerző helyen vagyok. Nem volt túl jó kedvem a verseny után, hiszen elestem, de az időeredmény azért kicsit vigasztalt. Főleg annak tudatában hogy tudom hogy van még fejlesztenivaló a motoron amivel gyorsabb lehetek, szóval az újabb kihívás adott. :)

Chrobák: Így kell négy helyet nyerni a rajtnál...

A szombati nap számomra itt véget is ért és innentől a motor felépítésén dolgozott a csapat. Az este folyamán ezt meg is csinálták a fiúk és vasárnapreggel mintha „új” lenne úgy érkezett ki a ringre.:)

A vasárnapi napnak nem tulajdonítottunk akkora jelentőséget, de persze ha verseny van, akkor verseny van. :) Egész nap használt gumikkal mentem, ez meg is látszódott az időmérőn. Az 5. helyet csíptem meg, ami annyira nem keserített el, hiszen tudtam ennél jobb lesz. Versenyre feltettünk egy szintén használt, de kevesebbet használt gumit. Egészen pontosan azt, amivel a szombati versenyen mentem. A versenyen a második kanyarban át is vettem a vezetést.Diktáltam a tempót elöl, ami alapból nem lassú, de a szombathoz képest az.1:56-os köröket mentem, ami pont arra volt jó, hogy esés nélkül menjek a használt gumikkal és a mögöttem jövőket viszont meghúzzam, meggyorsítsam egy kicsit. Így utol is értek, és kezdődött a verseny. :) Többszöri előzések, volt olyan féktáv ahova egyszerre hárman értünk oda, szóval élvezetes verseny volt.Egyszer csak a 8.körben piros zászlót kaptunk a pálya hátsó részén. A ketteskanyarban egy kettős bukás (Oldal Imi és Greksa Attila) miatt lett vége a futamnak. Mivel nemtettük meg a verseny 75%-át, így új rajttal folytattuk, a maradék körszámmal.Hét befejezett kör volt, így 5 kör maradt hátra.

A hetedik körben a második helyen haladtam át a célvonalon, így a verseny második részét a második helyről kezdtem. A rajt után szintén hamar az élre álltam és vezettem a versenyt. Az utolsó körben mikor nekem már nagyon gatya volt a gumi, ketten is megelőztek,így a 3. helyen lettem leintve. Ilyenkor nem ez a befutási sorrend a végeredmény, hanem a verseny első részében futott 7 kör idejét,illetve a második rész 5 kör idejét összeadják és így a második helyre lett ez elég. Boldog nem voltam,mert ideálisabb körülmények között ez egy sokkal lazább verseny lett volna nagyobb sikerrel. Viszont egy marha jót motoroztunk, versenyeztünk.

kurucz ferenc
Ez a versenyszellem: a korábban súlyos balesetet szenvedett Kurucz Ferenc a Honvéd kórházból "lógott meg", hogy a helyszínen szurkolhasson versenytársainak

Köszönöm a szerelőknek a munkát erre a hétvégére is. Illetve köszönöm a szurkolóknak, ismerősöknek, hogy drukkoltak és kilátogattak a hétvégén a pályára.

Következő megmérettetésünk most hétvégén lesz a Pannónia Ringen, ahol az Alpok Adria sorozat második hétvégéje lesz megtartva. Nagyon remélem, hogy egy fokkal jobb feltételekkel tudunk oda érkezni és akkor biztosan szép eredményekkel is fogunk hazatérni.

Bódis Ricsiék versenye - immáron a pálya mellől szemlélve

A korábban VB futamokon is jeleskedő Magda Attila is pályára lépett az Országos Bajnokság harmadik és negyedik fordulóján. Attila a 600-as kategóriában, a Horimoto Racing Team versenyzőjeként egy Yamahával vett részt a küzdelmekben, amit a csapat biztosított számára, illetve a versenysorozaton való részvételét a Daróczy Motorsport támogatta. A szombati versenynapon az istálló kihangsúlyozottan arra összpontosított, hogy minél több kilométer megtétele mellett a legtöbb információt gyűjtse össze a motorkerékpárról és a versenyző fizikai állapotáról, hogy ezáltal a vasárnapi versenyre a legtökéletesebb motort tudja összeállítani számára. A szombati edzések meghozták a várva várt eredményt, Attila az ötödik helyre kvalifikálta magát. A csapat összes tagja tudta, hogy a munkának ezzel nincs vége, hiszen még nagyon sok feladat vár mindenkire.

Magda Attila: „Nagyon vártam már ezt a pillanatot, hogy végre elkezdjünk élesben is dolgozni a csapatommal, de mivel közel öt éve nem ültem ilyen motoron, egy kicsit izgultam, mert tudtam jól, az elvárás magas, és mivel a versenyzőtársaimmal valaha már motoroztam, így én is magasra tettem a mércét. Azzal tisztában voltam, hogy nagyon fárasztó napnak nézek elébe, viszont számomra szükséges volt , hogy reális képet kapjak jelenlegi formámról. Jól éreztem magam és csapat egy nagyon megbízható motort állított össze részemre, így teljes nyugalom mellett tudtam a szombati napot végig motorozni." Vasárnapra a cél nem más volt, mint az egyik dobogós hely megszerzése, amit alátámasztottak a szombati nap információi. Új beállításokkal vágtak neki a vasárnapi edzéseknek, ahol már az első körök alkalmával látszódott, hogy a versenyző egyre jobb köridőket motorozik. Ez a pozitív élmény egész nap jelen volt, sőt az időmérő edzésen Magda Attila nem egyszer a pole pozícióig tudta javítani idejét. Természetesen a versenytársai is gyorsultak, így az előkelő harmadik rajtkockát szerezte meg.

A kora délutáni rajt verőfényes napsütésben várta a résztvevőket, ami izgalmasnak ígérkezett, mert az első öt versenyző pár tizeden belüli időket motorozott, és a mezőny többi résztvevője sem volt lemaradva tőlük. Attila jól rajtolt, és megpróbált az élen motorozókhoz csatlakozni, már az első kanyarban harmadikként fordulva próbálta felvenni az élmezőny ritmusát. A verseny első szakaszában egy négyes boly leszakadni látszott a többiektől, akik egyre gyorsabb tempót diktáltak. Attila folyamatos pozíció harcban volt az élen menőkkel, akik közül senki sem adta könnyen a helyét. A hetedik körben a középmezőnyben kialakult csata rosszul alakult és sajnos két versenyző is hatalmasat bukott, így a versenyt piros zászlóval leintették. A szabályok szerint új rajtot indítottak és egy ötkörös verseny következett. Az új rajt az addigi befutási sorrend szerint vette kezdetét, ez által egy igazi sprintverseny következett. A vezető trió teljesen leszakadva a többiektől, hatalmas csatát vívva kanyarról-kanyarra, és sok taktikázásra sem volt idő, így hát mindenki a maximumot hozta ki magából. Magda Attila látva az előtte lévő két versenyző folyamatos küzdelmét azt a döntést hozta hogy a pálya egyik gyors szakaszán az élre kerül. Az utolsó körben ezt a manőverét tökéletes módon megvalósította, a válasz azonnal érkezett, így a leintés pillanatáig nem voltak biztosak a végső pozíciók, de a célegyenesre ráfordító kanyarban Magda Attila érkezett elsőként és a kockás zászló őt intette le a vasárnapi verseny győzteseként.

Magda így nyilatkozott a futamot követően:„Köszönöm a Horimoto Racing Team-nek mindazt amit a hétvégén számomra biztosított. Mindent megkaptam amit csak lehetett és ez arra ösztönöz, hogy én is a legjobb formámat hozzam a következő versenyen. Választ kaptam ezen a hétvégén sok mindenre. ÍGY óriási élmény visszatérni!!!”

madga attila
Magda Attila (Horimoto)

Talma is jelen volt a hétvégi futamon, ráadásul új pályacsúcsot futott szombaton a Superstock 600-ban, 1:52,4-re módosítva a korábbi rekordot. Így nyilatkozott Gabesz a futamok után: "Fantasztikus élmény volt újra versenykörülmények között motorozni a Hungaroringen. Mindent teljesítettünk, amiért jöttünk és egy nagyon hasznos napon vagyunk túl. Biztos vagyok benne, hogy az elért eredmények segítségünkre lesznek a továbbiakban. Az Endurance versenyen sajnos szétment a motorblokkom. Az utolsó váltás előtt épp csak ki tudtam gurulni a boxba, ezzel jelentős mértékben időt is veszítettünk, de Ricskó szerencsére már rajtra készen állt és saját edzőmotorjával folytatta a versenyt, így sikeresen teljesítettük a megmérettetést. Nagyon sajnálom, hogy holnap nem tudok menni, de nem számítottunk ilyen jellegű technikai hibára és nincs másik olyan blokkunk, ami a szabályoknak megfelelne..."

talmacsi hungaroring

A tavalyi 125GP győztes Gyutai Adrián idén már a Superstock 600 kategóriában versenyez, s a bemutatkozó szezon ellenére igencsak odatette magát az erős mezőnyben...

„Adrián hihetetlenül precíz, megbízható versenyző, aki nagyon rövid időn belül képes volt felvenni a Superstock 600-as mezőny tempóját. Sőt, ahogy azt a vasárnapi edzések mutatták, már egy körön képes mindenkinél gyorsabban motorozni. Türelmesnek kell lennie, nem szabad, hogy egy ilyen balszerencsés verseny a kedvét szegje.

Adrián kitűnően rajtolt a szombati futamon, s ennek köszönhetően az első kanyarban már az élen fordulhatott

Hétvégén már a nemzetközi mezőnyben is előrelépést várok tőle a múltkori 9. rajthelyhez és a 7. helyezéséhez képest a Pannoniaringen, és hiszem, hogy az Alpok-Adria Bajnokságban is rövidesen képes lesz dobogóra állni” – mondta Miklósy Tamás, aki versenyzője teljesítményét értékelte a hétvégét követően.

h-moto

A H-Moto Team száz százalékos mérleggel zárta a magyar nyílt nemzetközi gyorsasági-motoros bajnokság múlt hétvégi, hungaroringi fordulóját, hiszen azokon a futamokon, amelyeken legalább a csapat egyik pilótája rajthoz állt, kivétel nélkül H-Motós győzelem született. Rizmayer Gábor (Superbike), Győrfi Alen (Superstock 1000) és Nagy Győző (Superstock 1000) egyaránt az összevont 1000 köbcentiméteres géposztály küzdelmeiben indult, ahol mind a szombati, mind a vasárnapi futam tekintetében Rizmayer szerezte meg az abszolút 1. helyet, míg Győrfi a Superstock 1000-ben bizonyult mindkétszer a legjobbnak. Superbike-ban tehát Rizi, Superstock1000-ben pedig Alen kettősgyőzelmével zárult a hungaroringi hétvége, melyet a csapat szombati endurance versenyszámban elért magabiztos győzelme tett teljessé. Alent így a két nap során összesen ötször, míg Rizmayer Gábort négyszer szólították a dobogó legtetejére, mivel ők a nyílt nemzetközi értékelés mellett értelemszerűen a magyar értékelésben is mindkét futamukat megnyerték. A kétórás endruance versenyen Győrfi Alen szerelőjével, Gayhoffer Gáborral és Császár Andrással egy csapatban állt rajthoz, és noha az elején a Talmácsi Gábor, Bódis Richárd összetételű csapat vezetett, ám ők egy technikai probléma folytán később hátraestek a 3. helyre, miközben Alenék magabiztosan behúzták a győzelmet.

Ez a versenyszám egyben egy igazi kuriózumot is magában foglalt, hiszen a 2007-es év 125 köbcentiméteres világbajnoka és ugyanazon év szintén 125-ös Európa-bajnoka többek között egymás ellen is megmérkőzhetett a Hungaroringen, ezen az alapvetően mindkettőjük számára tét nélküli versenyen, ahol a gyakorlásé és a jókedvé volt a főszerep. Alen mindenesetre nagyon élvezte, hogy Talmával egy mezőnyben és barátaival egy csapatban motorozhatott.

A H-Moto harmadik versenyzője, Nagy Győző élete első versenyét teljesítette 1000 köbcentiméteres motorral, ráadásul, idén ez volt az első alkalom, hogy motoron ült, így számára elsősorban most a tesztelésé és a formába lendülésé volt a főszerep. Győző a szombati futamot a 17., a vasárnapit a 16. helyen zárta az IMRC 1000 összesített nemzetközi mezőnyében, ami a Superstock 1000 OB értékelésében a 6., illetve az 5. helyre volt elég. Németh Balázs és Kis Viktória végül nem tudtak rajthoz állni ezen az OB-futamon, de Balázs a most hétvégi, doningtoni versenyen már újra a Supersport világbajnokság mezőnyét erősíti majd, Wicca pedig gőzerővel készül a bajnokság következő futamára, amin már remélhetőleg ő is motorra pattanhat majd.

Győrfi Alen #40 (Superstock 1000 és Endurance) „Nagyon jó volt újra itthon menni. Két év után indultam újra magyar bajnoki futamon, és nagyon élveztem minden percét. A Hungaroring valójában inkább volt most nekem idegen pálya, mint hazai, mivel több mint egy éve mentem rajta utoljára, és ilyenkor mindig új picit minden, amikor visszatérek. De az egész hétvége pozitív hatással volt rám, úgyhogy örülök, hogy itt lehettem. Mindkét napon sikerült megnyernem a Superstock 1000-es kategória értékelését, jó érzés volt a dobogó tetején ünnepelni. Ráadásul együtt mentünk a Superbike mezőnyével, így lehetőségem nyílt néhány nagyon élvezetes csatát vívni a pályán. Különösen a szombati párharcot élveztem Sárkány Dezső ellen, az utolsó körben kétszer is változott a sorrend közöttünk, de végül nekem sikerült előbb átszelni a célvonalat a leintésnél. Rizinek (Rizmayer Gábor) is próbáltam egy kis versenyt csinálni, de ő Superbike motorral megy ugye, és nagyon gyors és ügyes is, úgyhogy őt nem igazán tudtam megszorongatni. De örülök, hogy a saját kategóriánkban mindketten megnyertük mind a szombati, mind a vasárnapi futamot. Szombaton az endurance versenyszámban is elindultam a szerelőimmel, amit nagyon élveztem, hiszen abszolút baráti a viszony közöttünk, és még sohasem versenyeztünk így együtt. Ráadásul, ezt a versenyt is sikerült megnyernünk, így végképp csupa pozitív érzéssel távozhatunk a Hungaroringről. A BMW-m beállítása kapcsán is nagyon hasznos volt ez a hétvége. Vasárnap ugyan nem tudtam gyorsulni az előzőnapi időeredményeimhez képest, de a többiekkel ellentétben nem is lassultam, ami egy relatív gyorsulásnak is tekinthető, mivel a pálya körülményei romlottak időközben. Úgy érzem, jó irányba tudtunk elindulni a futómű beállítása kapcsán, úgyhogy egy minden szempontból hasznos és pozitív hétvégét zártunk. Jövő hétvégén a pannóniaringi Alpok-Adria futamon is rajthoz szeretnénk állni tesztjelleggel, hogy tovább tökéletesítsünk a BMW beállításain a portimaói FIM Superstock 1000 Kupa versenyére készülve.”

Rizmayer Gábor #75 (Superbike) „Szombaton a verseny sajnos nem volt olyan nehéz, mint ahogy azt a szoros időmérő után gondoltam volna. Sikerült jól elrajtolnom, és mivel a többiek egymással csatáztak mögöttem, így rövid idő alatt olyan előnyt sikerült kiépítenem, ami a végéig elég volt. Bár győztem, és továbbra is száz százalékos vagyok az idei évben, de nem lehetek teljesen elégedett, mert nem sikerült olyan időket futni, mint amilyeneket szerettem volna, és még elég sokat kell dolgozni a motoron, hogy úgy működjön, ahogy szeretném. Örülök, hogy erős mezőny gyűlt össze a Hungaroringen, mert minél több jó versenyző ellen bizonyíthatok, én annál boldogabb vagyok. Igazából annak örülnék a legjobban, ha egy még ennél is erősebb mezőnyben a 3-4. helyekért kellene csatáznom, ez versenyzőként sokszor nagyobb elégtételt jelent, mint egy viszonylag könnyebben megszerzett 1. hely. Persze győzni sosem könnyű, úgyhogy boldog vagyok, hogy ismét sikerült mindkét futamot megnyernem.”

h-moto

Nagy Győző #28 (Superstock 1000) „Ez minden szempontból egy tesztverseny volt számomra. Idén most ültem először motoron, és 1000-es motorral is most mentem életemben először. Még sok bennem a 600-as berögződés, nagyon hozzászoktam a régi motoromhoz, úgyhogy egy hosszú tanulási folyamatnak nézünk most elébe. Fizikailag is eléggé igénybe vett ez a két verseny, de örülök, hogy célba értem, és ilyen sok kört meg tudtam tenni versenykörülmények között. Úgy érzem, ez most a fejlődés záloga. Nagyon örülök, hogy ilyen sok világbajnoki menő is színesítette ezen a hétvégén a mezőnyt, így még nagyobb öröm volt versenyezni.”

Kelemen Krisztián, csapatfőnök „A hétvége az én szemszögemből pozitívan értékelendő, hisz röviden összegezve az egyik meghatározó csapat voltunk a versenyeken, ezt az eredmények hűen tükrözik. Rizi a tőle várt magabiztossággal nyerte a versenyeit, Alennek sikerült további kilométereket motoroznia és a beállítások tekintetében is előrébb lépett. Győző is megtett minden tőle telhetőt, de a hétvége folyamán ült életében először 1000-es motoron, tudom, hogy lesz ez még sokkal jobb is. Az endurance-ot is megnyerték a fiúk, úgyhogy nem panaszkodhatok.Egy kis hiányérzetem Wicca és Balu miatt lehetne, de Wicca vírusfertőzése miatt nem tudott elindulni, Balu már a hétvégén ismét a vb-s mezőnyben bizonyíthat, tehát velük is minden rendben lesz. Nagyon sűrűek a versenyek ebben a hónapban és nekem is helyt kell állnom több fronton, de bizakodó vagyok a következő versenyeket nézve és hasonló eredményeket remélek, mint a hétvégi ob-n. A csapat összes tagjának köszönöm a hozzáállását és példamutatását.”