Vasárnap rendezték az IDM utolsó előtti versenyhétvégéjét, melynek a legendás asseni pálya adott otthont. a BMW gyári csapatának színeiben ott volt Kovács Bálint is, a H-Moto Team pilótája, aki így mesélt a futamokról.

Kovács Bálint hetedik lett Assenben

Sikerült közelebb kerülni az élmezőny tempójához! A pénteki szabadedzéseket magabiztosan kezdtem, folyamatosan fejlődtem, jól mentek a beállítások és a tempóm is rendkívül bíztató volt, dinamikusan, hasonló ritmusban haladtunk a többi versenyzővel.

idm-assen-kovacs-balint-bmw
„Szombaton az időmérőkön kicsit csalódott voltam, minimális különbségekkel, nagyon szoros volt a mezőny, végül a 10. pozíciót értem el. Nem voltam 100%-ig elégedett, de úgy éreztem, kiválóan felkészültünk a csapattal, a versenyen hibátlanul fogok teljesíteni” 

Vasárnap az első futamban a versenytempómat megfelelőnek éreztem, tudtam tartani a sebességet az élen haladókkal. Az első két versenyzőtől kicsit lemaradva, a második bolyban motoroztam szinte végig, közel álltam a dobogós helyhez, ami még jobban inspirált. A verseny második felében hasonló időket mentem, mint a 3-4. helyen motorozó pilóták. A végén a 7. helyen végeztem, amivel elégedett voltam, ráadásul ezzel az eredménnyel a 2. futamban a 4. rajtrácsról indultam.

idm-assen-kovacs-balint-bmw

Sajnos a második futammal kevésbé volt szerencsém, pedig a rajtnál úgy éreztem, elérhetem az IDM-ben az idei legjobb eredményemet. A 2. körben az egyik kanyarban elment a motor eleje, sokáig próbáltam megmenteni, de nem tudtam, ráadásul egy másik pilóta belement a motoromba, emiatt be kellett fejeznem a versenyt.

Ami pozitívum, hogy a versenytempóm futamonként folyamatosan javul, most éreztem leginkább, hogy közel vagyok az élmezőnyhöz. Hiszek benne, hogy az utolsó futamon, szeptember 24-én Hockenhemben végre dobogóra állhatok!

mesélte Bálint, aki idén még egy alkalommal lép pályára a BMW színeiben a bajnokság zárófordulóján, melyet a Hockenheimringen rendeznek szeptember 24-én.