Idén négy fiatal képviselheti hazánkat az IDM-futamokon a HRE, vagyis a Hungarian Racing Engineering színeiben. Ők már meg is kezdték a munkát, nemrég a RabócsiRingen teszteltek, és kifejezetten biztatóak az eddig eredmények…

IDM-ben indulnak a HRE magyar pilótái

A magyar versenycsapat IDM-nevezése nemcsak azért komoly hír, mert egyszerre négy versenyzőt indít, hanem mert a pilótákon túl a csapat mérnök- és szerelőbázisának jelentős hányada is „saját termés”. Legtehetségesebb szakembereik ugyanis a MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola versenyszerelő diákjai és a Győri Széchenyi István Egyetem versenyszakmérnök hallgatói közül kerültek ki.

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai
A HRE Team egy oktatócsapat, ahol a diákok tényleges versenyhelyzetben, folyamatos tanári irányítással mélyíthetik el a tudásukat – emelte ki Lévay Károly, a MAMI igazgatója.

Miként említettük, a csapat négy versenyzője is a MAMI-tanuló. Tisztán látszik tehát az alakulat célja: gyors utánpótlás-versenyzők és versenymérnökök, versenyszerelők kinevelése, akik a versenyeken szerzett tapasztalatokkal kezdhetik meg önálló pályájukat.

Zsigovits Norbi is beszállt a felkészítésbe

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy itt tartunk. Csapatszinten és a versenyzők edzettségét tekintve is elértük azt, hogy bátran mertünk nevezni egy nívós nemzetközi bajnokságba.

Kihívás lesz, ez nem kérdés, de készek vagyunk a legjobbat nyújtani és biztos vagyok benne, hogy megfelelünk az elvárásoknak

– mondta Lévay Károly iskolaigazgató, egyben a HRE Team csapatfőnöke.

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai
A magyar versenycsapat IDM-nevezése nemcsak azért komoly hír, mert egyszerre négy versenyzőt indít, hanem mert a pilótákon túl a csapat mérnök- és szerelőbázisának jelentős hányada is „saját termés”

Nagy eredmény volt már az is múlt ősszel, hogy egy Hungaroring pályanapján olyan stábbal állhattunk ki – tette hozzá –, ahol összesen három gyakorlott versenyszerelő, szakmérnök segített, a többiek mind a versenymérnöki és a technikusi képzés hallgatói voltak. Közösen biztosítottuk a hat motor felügyeletét, és kivétel nélkül az összes versenyzőnk meg is döntötte a saját pályarekordját aznap – mesélte büszkén.

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai
Tisztán látszik tehát az alakulat célja: gyors utánpótlás-versenyzők és versenymérnökök, versenyszerelők kinevelése

A csapat négy tizenöt éves versenyzőt indít az IDM-ben, név szerint Kardos Gergőt, Oláh Barnabást, Surányi Balázst és Számadó Mátét, akik a mezőny legfiatalabbjai között tartanak számon. Mindannyian egy-egy Kawasaki Ninja 400 nyergében állnak rajthoz a bajnokság SSP 300-as kategóriájában, ahol 27 ellenfelükkel kell megküzdeniük.

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai
„Közösen biztosítottuk a hat motor felügyeletét, és kivétel nélkül az összes versenyzőnk meg is döntötte a saját pályarekordját aznap...” 

A fiúk téli felkészülését és erőnléti edzéseit Máriás Bence erőnléti edző és egészségfejlesztő vezette, aki egyaránt hangsúlyt fektetett a kondicionális és a mentális készségek fejlesztésére is. Az edzőtermi edzések mellett a MAMI Technikum profi versenyszimulátorán élesítették a versenyzők reflexeit, de ha a vírushelyzet úgy kívánta, kreatívan, teljesítménytúrázással javítottak az állóképességen és a kitartáson.

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai
„Az edzőtermi edzések mellett a MAMI Technikum profi versenyszimulátorán élesítették a versenyzők reflexeit” 

A sok nehézség ellenére sikerült a tervezett felkészülési programunk szerint haladni, ami egyaránt tartalmazott fizikai és mentális felkészítést. Rengeteg munka áll mögöttünk, úgy gondolom, a versenyzők fizikai szempontból elérték a nemzetközi elit színvonalát. Izgatottan várjuk a versenyeket, melyek kiváló fejlődési lehetőséget biztosítanak majd. Jómagam azt várom, hogy nyitottak legyenek, építsék magukat folyamatosan, miden helyzetben, ne az eredményre koncentráljanak hanem a teljesítményükre.

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai
Tiszta Laguna Seca és „dugóhúzó” 

Próbálják kihozni magukból a legtöbbet, mert nagyon sok van bennük, s a végén meglátjuk, ez mire lesz elég. A versenyzőknek gratulálok az eddigi munkájához, és leszögezhetem, hogy nagyon jó úton haladunk – foglalta össze a fiúk edzője.

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai

Az év legelejétől kezdve a versenyzőknek Zsigovits Norbert (SuperEnduro-VB futamgyőztes, egyben német bajnok) tartotta az offroad-edzéseket. Itt fejlesztették az egyensúlyérzéküket, gyakorolták a precíz, pontos motorkezelést, megtanultak alkalmazkodni a változó időjárási és tapadási viszonyokhoz. Az ügy szinergiáját jelzi, hogy „Zsigó” jelenleg a MAMI Technikum végzős tanulója!

Sebestyén Peti is segített a tesztelésben

A HRE Team március utolsó hetében a RabócsiRingen már a felkészített Kawasaki SSP300 versenymotorokkal tartott tréninget. A pilóták felkészítésébe itt már Sebestyén Péter (WSBK, SSP600-pilóta) is beszállt, segítette a csapat munkáját.

Peti nagyszerű munkát végzett, igazi profi mentorként hamar megtalálta a hangot az ifjakkal. Közreműködésével a versenyzők könnyebben találták meg az ideális íveket, sorra javították a legjobb köridőket.

Peti a motorokat is tesztelte, tapasztalatával segített megtalálni, hogy milyen beállításokkal érdemes gyakorolniuk. Emellett számára is jó edzés volt ez a kétnapos motorozás.

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai
„A HRE Team áprilisban még több tesztnappal tovább folytatja a felkészülést...” 

A tesztnapokon értékelték a téli felkészülésüket, és mint Lévay Károly elmondta nagyon elégedettek.

A teszek egyértelműen megmutatták, hogy jó irányba haladtunk a tél során, rengeteget fejlődtünk, de természetesen még bőven van fejlődési lehetőség előttünk.

– foglalta össze a csapatfőnök. Ahogy mindenkit, minket is hátráltatott a járvány. Máriapócson sem tudtunk teljes létszámmal megjelenni, versenymérnökeink betegsége és a speciális versenyalkatrészek beszerzésének lassúsága pedig a motorok felkészítését is megnehezítette. Ennek ellenére vagy pont emiatt vagyunk nagyon büszkék a csapat eddigi teljesítményére és bizakodunk a továbbiak tekintetében. A céljainkra fókuszálva tudjuk folytatni a felkészülést és edzéseinket a versenyszezon megkezdéséig.

A HRE Team áprilisban még több tesztnappal tovább folytatja a felkészülést. Az első versenyre május első hétvégéjén kerül sor a németországi Lausitzringen, ezt követően négy ország versenypályáin követhetik őket figyelemmel a magyar szurkolók. 

idm-ben-indulnak-a-hre-pilotai

Az IDM 2021-es versenynaptára:

04.30 - 05.02.: Lausitzring
05.20 - 05.23.: Oschersleben
06.11 - 06.13.: Most
07.23 - 07. 25.: Schleiz-Dreieck
08.13 - 08. 15.: Assen
08.27 - 08.29.: Red Bull Ring
09.24 - 09.26.: Hockenheim