A villámgyors olasz pályán valószínűleg sokan fogadtak arra, hogy valamelyik hazai márka, az Aprilia vagy mondjuk a Ducati szerzi meg az elsőséget. Erre utalt az is, hogy a bolognaiak alakulatát erősítő David Giugliano indulhatott az élről, ám végül a kimondottan mozgalmas, eseménydús versenyen a japán csapat versenyzői diadalmaskodtak.

imola-superbike-ejc-5039

A Salom bukása miatt piros zászlóval félbeszakított délelőtti futam második felében már az aktuális állás szerint álltak a rajtrácsra a pilóták, vagyis Sykes, Giugliano és Rea foglalhatta el az első három helyet, azonban közülük csak a két Kawás tudott élni a jó rajthely előnyével - ducatis riválisuk alaposan elszúrta a startot, így csak messziről figyelhette a Rea és Sykes csatáját. Rea csupán néhány kört engedélyezett csapattársának az élen, majd a lassító előtt beszúrt neki, s a végéig már nem is engedte ki kezéből a vezetést. Ez egyben azt is jelentette, hogy immáron a hetedik győzelmét aratta a szezonban, pedig összesen kilenc futamon vagyunk túl.

imola-superbike-ejc-5044

A verseny magyar sajátosságai között említést érdemel, hogy a mindössze 16 fősre zsugorodott mezőnyben Tóth Imre a 15. helyen futott be, újabb világbajnoki ponttal gazdagítva a Tóth csapatot.

Ugyanaz pepitában

A második futamban sem sikerült túl jól Giugliano rajta - az első kanyarban csak a kawasakis duó mögött fordulhatott el, nyomában Haslammel. Ráadásul a dobogós helynek sem sokáig örülhetett, hiszen csapattársa, Davies az ötödik körben megelőzte őt, s megpróbált a két zöld gép nyomába eredni. Sajnos egy műszaki hiba meggátolta ebben, így a 15. kör után már zavartalanul haladhatott az élen a Rea-Sykes páros, míg a képzeletbeli dobogón ekkor a remek formában felzárkózó apriliás, Torres állt. Mindez kicsit sem zavarta a zöldek pilótáit, akik közel félperces (!) előnyt építettek ki a futam végére, így csupán egymásra figyelve, Rea, Sykes, Torres sorrendben haladhattak át a célvonalon.

imola-superbike-ejc-5046

Hazai versenyzőink ugyan kört kaptak, de a műszaki problémákkal és esésekkel tarkított versenyen így is eddigi legjobb eredményüket érték el - a 12. és a 13. helyen intették le őket.

Kis Viki ellenfél nélkül maradt

A nap utolsó futamára a legfiatalabbak sorakozhattak fel, az EJC mezőnye délután három óra után vághatott neki a kilenckörös versenynek. Sorozatos bukások miatt kellett félbeszakítani a versenyt, ami igazából kapóra jött Vikinek, hiszen többször előzött is a kavalkádban, így a 27. helyről a 19. pozícióba zárkózott fel, amit meg is tartott a leintésig. A sorozatos kiesések miatt - rajta kívül - egyetlen hölgynek sem sikerült teljesítenie a versenyt, így csak arra kellett figyelnie, hogy biztosan célba érkezzen, hiszen így saját kategóriáját ellenfél nélkül nyerhette a magyar versenyző.