Összességében mintegy 10 milliárd forinttal csökkennek az emberek és a vállalkozások állami ügyintézésből adódó terhei - foglalta össze a 110 jogszabályt módosító jogszabálycsomagról szólva a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az új rendeletek életbe lépése után ingyenessé válik a hatósági erkölcsi bizonyítványok kiadása, amelyre eddig évente összesen 1,2 milliárd forintot költöttünk, az öröklés tulajdonjogi, haszonélvezeti jogi bejegyzési díja, valamint az oktatási igazolványok.

ingyenes-jogositvany-6919
Első körben a különböző jogosítványok, igazolványok és engedélyek, valamint a vállalkozásokhoz kapcsolódó igazolások illetéke szűnik meg. A tervek szerint ezt követheti a járművek okmányirodai költségeinek csökkentése

Az adóhatósági igazolások kiadásának ingyenessé tételével egymilliárd forint marad a vállalkozásoknál, a közzétételi díjak eltörlése által pedig összesen 1,5 milliárdot spórolnak a cégek - folytatta. Ezzel azonban nincs vége, mivel illetékmentessé válik az állandó személyi és a lakcímigazolvány kiállítása, a családi állapot változásából eredő okmánycsere, az ellopott okmány pótlása, a mozgásban korlátozott személy parkolási igazolványának cseréje, a hatósági erkölcsi, az oktatási igazolvány.

Ugyancsak illetékmentes az első alkalommal kiállított jogosítvány, a 160 négyzetméternél kisebb lakóépületek engedélyezése, illetve valamennyi adóhatósági igazolás kiállítása. Hozzátette: nem kell díjat fizetni a vállalkozási igazolvánnyal, az üzleti működési engedéllyel, valamint a cégiratok kiállítása, a másolatuk megküldése, ha azt a cég tagja, képviselője kérte.

Ezzel nincs vége

Korábban mintegy 400 ezer ember válaszaiból rangsorolták, hogy mely díjak, illetékek eltörlése lenne a legfontosabb, így a csomag második, 2016 tavaszi ütemében a most kimaradt intézkedések is újra terítékre kerülnek. A javasolt módosítások között szerepel, hogy a környezetkímélő járművek tulajdonosainak ne kelljen regisztrációs adót, átírási illetéket és gépjárműadót fizetnie – mondta az államtitkár, igaz, arra nem tért ki, hogy az elektromos hajtású kétkerekűek, és a három-négy év múlva megjelenő, kötelezően EURO 5 minősítésű motorkerékpárok beletartoznak-e ebbe a körbe. Emellett a döntéshozók októberben beterjesztettek egy másik nagyszabású költségcsökkentő csomagot is, mely részeként, 2016-ban csökkenhetne vagy teljesen megszűnhetne a gépjármű-üzembehelyezés, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásának díja.