Vasárnap – a tavalyinál lényegesen kellemesebb időjárási körülmények között – elindultak az edzések a híres-hírhedt Isle of Man TT-n, tegnap este már a Superbike kategória versenyzői rótták a köröket a szigeten. Az ezres gépekkel felsorakozó pilóták már most elképesztő iramban húzták a gázt, Dean Harrison például állórajtból indulva, rögtön az első megtett körében 130.272 mérföld/órás, azaz 209,6 km/órás átlagtempót ment, ezt követően megfutott egy 211,42 km/órás, majd egy 211,26 km/órás kört is. Eredményét egyelőre még a tizenötszörös TT-győztes Michael Dunlop sem tudta megdönteni, az ő első körében „csak” 208,18 km/órás átlagot mértek, noha ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, pláne, hogy egyébként az ő Tyco BMW-jét tartják az idei verseny legjobb motorkerékpárjának.

Életképek a 2018-as Man TT edzésnapjairól

Meg is mutatta, hogy valóban lehet benne valami, hiszen második etapjában már feljavította saját köridejét 210,96 km/órára, ezzel a második leggyorsabb lett az edzésen. Kettejük mögött nem sokkal lemaradva Peter Hickman futott be harmadik helyre az időmérésen, ő 207,6 km/órás átlagtempót diktált Superbike kategóriás gépe nyergében, majd Superstockra váltva 209,5 km/órára húzta fel ezt, amivel a legjobb lett a kategóriában. A Superbike géposztály negyedikjeként Dan Kneen zárta a napot, ő 207,26 km/órás átlagsebességet ért el, mögötte a Gulf BMW-s David Johnson érkezett 205,49 km/órával. Az edzések időeredményei ide kattintva érhetők el. Még szinte el sem kezdődött tehát a megmérettetés, de már most repkednek az „űridők”. Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy idén az időjárás is kegyes lesz a pilótákhoz, vagyis még nagyobb esély van arra, hogy idén is nagyszabású rekordok születnek majd a szigeten.