A hétvégén zajlott a 2022-es Erzberg Rodeo, ahol természetesen az ötszörös győztes Graham Jarvis is rajthoz állt. A 47 éves pilóta számára katasztrofálisan indult a futam, ugyanis rögtön az elején leállt a motorja, és nagyjából egy óra szerelés után kelt csak életre. A hírek szerint az üzemanyagellátó-rendszerrel volt gond.

jarvis-erzberg-2022

Ami ezután következett, az már-már filmbe illő: a félezer indulóból 480-at (!) visszaelőzött, ám célbaérés után kizárták a versenyből, mivel a pályán szerelte a motorját, és ehhez külső segítséget vett igénybe, amit tiltanak az Erzberg szabályai.

Rendkívül csalódott vagyok... Már az első emelkedőn megállt a motorom, be sem tudtam indítani, és az ötszáz pilótából 499-en kikerültek, utolsó voltam. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire kiderítettem, mi a hiba (egy üzemanyagcső-csatlakozó volt a ludas) és miként orvosolhatom a gondot. Elindultam, felküzdöttem magam a mezőny élére, de mivel segítettek nekem a szerelésben, végül kizártak a versenyből...

– mesélte a Speedweeknek Graham Jarvis.