Az egyik legzsúfoltabb autópályánk gyakran az elméleti kapacitáshatár feletti forgalmat vezet le, ezért az elmúlt hónapok karbantartásainak dacára is sok még a tennivaló. A márciusban elkezdett javítási munkák egészen augusztusig tartanak, első körben a Budapest és Tatabánya közötti szakaszon dolgoznak a szakemberek.

javitasok-az-m1-autopalyan-18338
Nem maradnak gyorsforgalmi nélkül az észak felé indulók sem - már jövőre átadják az M2 új, négysávosra bővített szakaszát, mely Dunakeszi, Göd és Sződliget mellett vezet majd. A munkálatokat nehezíti, hogy hat új hidat kell építeni a kivitelezőnek a hozzávetőleg húsz kilométer hosszú szakaszon

A már zajló beavatkozásokon túl nagyobb volumenű beruházás is elindul a következő hetekben az M1-es autópályán, mégpedig az országos Komplex útfelújítási program részeként. A közútkezelő megbízásából összesen 14-15 kilométer hosszan végeznek majd sávfelújítási munkákat a kivitelezők hozzávetőleg 4,5 milliárd forint értékben. Ez azonban csak időleges, a megnyugtató és végleges megoldást a főváros és Győr között tervezett 2 x 3 sávos bővítés jelent majd. Eközben a másik forgalmas szakasz, az M7-es is bővül, itt a Balatonvilágos és Budapest közötti szakasz 2 × 3 sávossá bővítése a cél. Ennek hossza a jobb pályán hozzávetőleg 72 kilométer, a bal pályán pedig csupán 25 kilométer, mivel az M7-es bal pályája Székesfehérvártól Budapestig már jelenleg háromsávos.