A tengerentúlon egyre népszerűbb Uralt leszámítva talán csak a JAWA vészelte át a rendszerváltást, ami többek között annak köszönhető, hogy feladták a tisztán hazai gyártás elvét, és már bevált, készen vásárolt erőforrásokkal - például a Minarelli ötszelepes egyhengeresével - próbálták kívánatosabbá tenni motorjaikat.

jawa-motorgyar-15703
Pedig ígéretes volt... A nemrég leleplezett 350 OHC-ben 28 lovas, négyütemű erőforrás kapott helyet, s a 130 km/h végsebességű motorért - átszámítva - mindössze 1,14 millió forintot kértek, mégsem lett közönségkedvenc

Fél évvel ezelőtt még úgy tűnt, ismét feltörnek, hiszen leleplezték új retrógépüket, a 660 Vintage névre hallgató klasszikust, megállapodtak a Shineray-jel egy olcsó 350-es gyártásáról, valamint a Mahindra révén megpróbáltak terjeszkedni az indiai piacon is.

Ez nagyon jól hangzik, de sajnos kevés a szebb napokat látott gyár felvirágoztatásához. Mint arról a cseh újságok beszámoltak, az ország járműipara dinamikusan fejlődik, csak személyautóból hetvenezer darabbal többet készítettek idén, mint egy évvel ezelőtt, ellenben a JAWA háza táján újabb jelentős visszaesést tapasztaltak. 2017 őszéig mindössze 974 (!) motor hagyta el az üzemet, azaz ismét jelentősen csökkent a termelés. Reméljük, mielőbb megfordul a tendencia, mert a jelenlegi, évi 15-20%-os visszaesés sajnos azt vetíti előre, hogy újabb márka tűnhet el az európai piacról.