jegmotorozas-3812
Hazánk salakmotoros hagyományait ápolva télen is motorra ülnek a legelszántabb versenyzők

Mészáros László salakmotoros, aki 11-szeres magyar bajnok és négyszeres Oldboy Aranysisak győztes, Borsod megye leghidegebb települését szemelte ki, hogy a hazánkban kevéssé ismert jégmotorozást közelebb hozza a sportszerető motorosokhoz. Ezúttal azonban nem volt szerencséje, mert az előző este érkezett melegfront szombat reggelre megolvasztotta az addig húsz centiméter vastag jeget. Jobban mondva a jég felületére havat olvasztotta el, ami körülbelül két centi mély tócsává alakította a kijelölt pályát. Mivel a falu apraja-nagyja kijött a motorhangot hallva, többen rámerészkedtek a masszív, de vizes felületre. Ifjabb Mészáros László, Kenéz Szabolcs, File László és a motoros kaszkadőr, illetve triálmotoros magyar bajnok, Nagy „Becman" Béla is szerencsét próbált Mészáros László jégre felkészített gépeivel.

jegmotorozas-3811
A gondosan felkészített gépek - és a pilóták - csak a startjelre várnak, hogy pályára, azaz pontosabban jégre lépjenek

A hirtelen jött, váratlan felmelegedés a nézőknek kellemes, a jégmotorosok számára pedig vacogtató élményeket szerzett, s bizony volt aki a futam után a csizmájából öntötte ki a jéghideg vizet... A rendezvény fő célja tulajdonképpen ismét annak a Pap Zsoltnak a szórakoztatása volt, aki 1985-ös tragikus balesetének következtében örökre lebénult nyaktól lefelé, de ennek ellenére elszánt rajongója a salakmotorozásnak. Zsolt végig figyelemmel követte a futamokat és ellátta a motorosokat sok hasznos szakmai tanáccsal. Idén éppen harminc éve lesz, hogy nem tudja megmozdítani végtagjait, és éppen ennyi éve áll mellette töretlen lendülettel legjobb barátja, Mészáros László salakmotor-versenyző.

jegmotorozas-3817
A jéghideg, helyenként több centi mély víz sem tántorította a motorosokat

Jelen volt még a hetvenes évek Borsod Volán menője, Szőke János és a csapat egykori szervizese, Karcagi László is. A nap végén résztvevőket Bende György polgármester úr csapata babgulyással és meleg teával vendégelte meg. Mészáros László és barátai ezúton is köszönik a polgármester úr segítőkészségét és Hét község lakóinak barátságos, vendégszerető fogadtatását!

jegmotorozas-3814
A jégmotorozás hősei - együtt a büszke csapat

Le a kalappal a motorosok és motorversenyzők előtt, akik ismét szép példáját tették az összefogásnak, a kemény, barátságtalan körülmények ellenére is bevállalva a nemes hagyomány folytatását. A főszereplőnek, Pap Zsoltnak pedig - az Olvasók nevében is - sok-sok erőt és kitartást kívánunk, hogy tovább követhesse hazánk legjobbjait a versenyeken.