· 2020. január 7. 9

Erős eredménnyel zárt 2019-ben a hazai motorpiac

Felfelé vezet

Már nem egyszer szó esett arról a hihetetlen hullámvasútról, ami a válság utáni években jellemezte az újmotorpiacot - tízezres szintről estünk kétezer alá, s a regenerálódás sem volt éppen sétagalopp. Mindenesetre a most megjelent friss eladási adatok láttán van ok a bizakodásra.
Mint a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) évnyitó sajtótájékoztatóján kiderült, a szektor szereplői alapvetően optimistán tekintenek a 2020-as évre, ugyanakkor szeretnék, ha több területen is változnának a motorosokra vonatkozó szabályok.

Erős eredménnyel zárt 2019-ben a hazai motorpiac

Mielőtt az MGE javaslataira rátérnénk, vessünk egy pillantást a piac szerkezetére! A 4078 darabos eredmény csaknem 35 százalékkal múlja felül a 2018-ast (3022 db), és 75,8 százalékkal jobb, mint a 2017-es - a fejlődés tehát tagadhatatlan.
{{articleGallery[24288].caption}}
A szezont vizsgálva kiderül, hogy az eladások az elmúlt két esztendőben látott módon alakultak, a legtöbb gépet a második és a harmadik negyedévben adták el itthon, szám szerint 2726 darab motorra került ekkor magyar rendszám. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan májusban értékesítették a legtöbb kétkerekűt (szám szerint 617 db-ot), emellett áprilisban és júliusban is félezer körüli motorra akadt vevő.
{{articleGallery[24287].caption}}
Érdemes megnézni az egyes kategóriákat, ugyanis látszik, hogy a válság után főként a sokcélú, ingázáshoz is remekül használható vasakra buknak a magyarok - a legtöbben az úgynevezett on-off szegmens, azaz a turaendurók, crossoverek egy-egy típusára szavaztak (23,12%-os piaci részesedés), nem sokkal lemaradva következnek a csupaszmotorok (18,88%), majd a nagyrobogók (15,72%) és 125-ös testvéreik (13,63%).
Mi változhat 2020-ban?
Az MGE úgy látja, elengedhetetlen, hogy változzon a KRESZ, a sajtótájékoztatón kiemelték például az e-rollerek körül kialakult herce-hurcát - mi is megírtuk, hogy a magyar jogrendbe nem illeszthető apróságokat egy ideje segédmotorként kezeli a rendőrség, sokak szerint helytelenül. A szervezet bízik benne, hogy az év második felére megoldódik az új motorok első forgalomba helyezése körüli anomália, hiszen most - az elektronikus vizsgáztatófelület működésképtelensége okán - minden egyes új gépet be kell mutatniuk a hatósági szemlén, ami nagyon lelassítja és megdrágítja a folyamatot. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy online felület híján nem tudják forgalomba helyezni a gyártó igazolása alapján, ehelyett konkrétan le kell vizsgáztatni a nullkilométeres vasakat, nem mintha bármi bajuk lenne újonnan... Szeretnék elérni azt is, hogy könnyítsenek a „B125” jogsikategória megszerzésének feltételein és - végre - bevezessék a robogórendszámot.
Miként az autós területen, a motoroknál is nagy előretörést jósoltak néhány éve az elektromos hajtású gépeknek, ám az eladások felfutása még várat magára. Villanyos robogóból összesen 16 db-ot, míg elektromos motorból hatot értékesítettek itthon az elmúlt esztendőben. Hamarosan jövünk a márkarangsorral és a legkelendőbb típusok listájával, amiből kiderül, melyik volt Magyarország kedvenc motorkerékpárja és robogója 2019-ben!