A brit pilóta, Jonny Davies mindkét rekordkísérletére az Elvington Airfielden kerül sor a következő hetekben, és az a cél, hogy felülmúlja a 2020-ban elért, 109,2 mph-s (kb. 176 km/h) high chair wheelie-rekordot, azaz amikor az üzemanyagtartályon ülve közel 180-nal egykerekezett. Egy edzésen – igaz, nem hivatalos mérés során – már 122 mph-t (kb. 196 km/h) ért el, ám a valódi csúcsdöntés során 20 mph-s (kb. 32 km/h) ellenszél visszafogta, így „csak” 1-2 km/órával döntötte meg az addigi csúcsot – és emiatt maradt benne a hiányérzet, ami most újra a pályára parancsolta.

jonny-davies-egykerek-rekord

Jonny Davies rekorddöntése: háttal a nyeregben, 260-nal…

Nem csak ebben kiemelkedő a brit pilóta: legutóbb egy kompresszoros Kawasaki Ninja H2 SX-szel próbált szerencsét, akkor a motor hátsó ülésébe kapaszkodva állított fel rekordot, amihez úgy alakította át a gépet, hogy az utaskapaszkodóra szerelt egy második gázmarkolatot, amivel akkor is gyorsíthatott, amikor már a gép mögött, a talpain csúszva száguldott a reptér aszfaltján. Érdekesség, hogy ehhez nem hagyományos gázmarkolatot használt, hanem a quadok és jet-skik hüvelykujjas kezelőszervét – írta a rekorddöntésről az MCN.

jonny-davies-egykerek-rekord

Emellett a mostani próbához felkészített Kawasaki ZX-10R-t is alaposan átfaragta, többek között lekerült az összes idom, a hátsó féket a kormányon elhelyezett karral, bal kézzel működteti a pilóta, hogy még pontosabban szabályozhassa a sebességét, továbbá megemelte a csutkakormányt, és új gyorsváltót épített be. Végül pedig – szó szerint – szétkalapálta az üzemanyagtartály tetejét, hogy stabilan ülhessen a tankon a rekorddöntés közben. Azt nyilatkozta, hogy az idei csúcsdöntés során rögtön két rekordot szeretne átadni a múltnak: a cél a tankon ülve egykerekezés során a 215 km/órás határ áttörése, majd ugyanezen a napon a hátrafelé motorozás új mércéjét is beállítaná a megcélzott, 255-260 km/órás sebességgel.

Magyarok a Guinness Rekordok Könyvében

Több hazai motoros is próbára tette magát, hogy elhódítsa a háttal motorozás világrekordját. Anno a Guinness is hitelesítette, hogy Borsay Szabolcs 2002. július 2-án – a sármelléki reptéren – olyan különleges mutatványt hajtott végre, amelyre előtte senki a világon nem vállalkozott: tankon ülve, háttal a menetiránynak motorozott, és elérte a 200 km/órás sebességet.

jonny-davies-egykerek-rekord

Emellett Árvai József is letette a névjegyét, amikor 2014‑ben, Kunmadarason egy Suzuki Hayabusával – szintén tankon ülve, háttal – két különböző távon is sajátos gyorsulási csúcskísérletet mutatott be: a hagyományos, 402,33 méteres, azaz negyedmérföldes távon 195,84 km/órára gyorsult fel, míg 1000 méteren 217 km/órát mutatott a sebességmérő.