Újabb esztendő telt el, pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy januárban megnézhettük az új, négybetűs rendszámokat vagy hogy bejelentették: a profi trénerek idén is számtalan alkalommal oktatják – teljesen ingyen – a motorosokat, ezzel is hozzájárulva a balesetek számának csökkentéséhez.

Csak rajtunk múlik…

Bármennyire is kemény időszak volt, szép számmal akadtak örömteli pillanatok. Idén is büszkék lehettünk versenyzőinkre, akik szorgalmukkal és tehetségükkel kiharcolták, hogy gyári csapatban láthassuk őket 2023-ban. Ha már szóba került a büszkeség, mondhatnánk a motoros klubokat, egyesületeket is, melyek tagjai szabadidejüket és pénzüket nem sajnálva állatokon segítettek, fákat ültettek, szebbé tették az óvodások karácsonyát, sőt az egyik hazai forgalmazó – ingyenesen felajánlott motorjaival – járult hozzá az ukrajnai menekültek gyorsabb, jobb ellátásához.

karacsonyi-koszonto-2022

Kétségtelen tehát, nehéz év volt, de az is igaz, hogy csak rajtunk múlik, miként emlékezünk rá. Hiszen a szeretetre, a jóra összpontosítva minden egy fokkal szebbé tehető – erről szól Túrmezei Erzsébet csodaszép verse is:

Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.
Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)
Akkor tesz el úgy az igazságos Isten
– Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn –
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.

Nincs más dolgunk tehát, mint mindenben a jót keresni, hibák helyett az erényeket látni és ha tehetjük, másokon segíteni.

Boldog karácsonyt kívánunk minden motorosnak! Szeretettel: a SportMotor.hu szerkesztősége