Ismét hazai sikerről számolhatunk be, miután Katona Áron a roppant technikás, mélyhomokos pályán, Riola Sardóban az első és a második futamot is megnyerte, így a magyar pilóta tiszteletére szólt a himnusz:

Miként a közvetítésben is kiemelték, ezzel új éllovasa van az MX2 Európa-bajnokságnak, ugyanis Áron – egyetlen magyar pilótaként – 115 ponttal áll a tabella élén, míg üldözői 88, 87 és 82 ponttal követik a második-ötödik helyen.

katona-aron-emx125-szardinia-gyozelem

Az EMX125-bajnokságot tavaly szintén egy hazai motoros, az Év Sportolójának választott Zanócz Noel nyerte meg, ám most Áron vette át tőle a spiccet, s eddigi teljesítménye alapján minden esélye megvan rá, hogy idén újabb magyar pilóta arasson győzelmet a nívós, nemzetközi sorozatban. Idén még kilenc versenyhétvégét rendeznek a bajnokságban, a következő összecsapásra ezen a hétvégén, Trentinóban kerül sor.