A Kawasaki egyik legszebb klasszikus modellje, a W800 a szigorodó környezetvédelmi előírások áldozatául esett, így néhány éve kivették a kínálatból. Szerencsére azonban nem engedték el végleg a kezét, s tavaly átdolgozták, hogy megfeleljen az Euro4-es normának, következésképp jövőre újra kapható lesz Európában. Bár a modell megszólalásig hasonlít felmenőjére, a mérnökök azt mondják, a kétkerekű 90 százalékban új. A királytengelyes motorkerékpár fénydiódás lámpatesteket kapott, újraálmodták idomait, s új nyerget helyeztek rá.

kawasaki-eicma-2018-20014

A típust két kiadásban is megvásárolhatják majd a retró formák szerelmesei, hiszen Street and Café változatokban teszik elérhetővé, a korlátozott vezetői engedéllyel rendelkezőkre gondolván pedig A2-es variánsban is kínálják majd
Lerántották a leplet a Versys 1000 legújabb kiadásáról is, mely a kozmetikai nagykezelés után már gond nélkül beilleszkedhet a Ninja családba. A gép frontrészét teljesen átdolgozták, vadonatúj első fényszórókat építettek be és átfaragták az idomokat. Magasabbra húzták az egész első traktust, integrálták a nappali menetfényt és az irányjelzőket, ezen felül még szélesebbre szabták az eddig is fejedelmi kényelmet nyújtó nyerget. Ami a belsőt illeti, továbbra is a Z1000-ben használt 1043 köbcentis, 120 lóerős hajtómű dolgozik a Versysben, a technikai csomag olyan elemeket tartalmaz, mint az elektronikus gázmarkolat, sebességtartó automatika (tempomat), kipörgésgátló, no és persze többféle választható menetüzemmód.
kawasaki-eicma-2018-20010
Az új Versysből SE variáns is készült, melyben a fentieken túl gyorsváltó, Bluetooth, félaktív futómű, színes TFT-kijelző, kanyarfényszóró és markolatfűtés fokozza a komfortot
Jó hír a gyorsasági motorok rajongóinak, hogy jövőre visszahozzák a 636 köbcentis, sornégyes Ninja ZX-6R-t is. Az immáron Showa első teleszkópokkal felvértezett masina 130 lóerős teljesítménnyel „áll rajthoz”, a műszaki pakkban egyebek mellett olyan kiegészítő kapnak helyet, mint a gyorsváltó, intelligens ABS vagy a kétféle választható menetüzemmód.

Visszatér az ikonikus Ninja ZX-6R

Fiataloknak vagy kezdőknek lehet jó választás az új Z400, ami háromszázas elődjénél nagyobb teljesítménnyel, mégis alacsonyabb tömeggel csábít, s végül, de nem utolsó sorban a H2 família is bővül, ugyanis elkészítettek egy SX SE+ változatot, mely egyebek mellett félaktív, elektronikus futóművel, kanyarfényszóróval, kanyar-ABS-szel, egykerekezés-gátlóval és Brembo fékrendszerrel kényezteti tulajdonosát.