Noha a rajongók is a Kawasaki saját modelljeként tartják számon a legendás W-szériát, valójában szó sincs erről, sőt konkrétan két másik márka, illetve szakembergárda áll a hátterében. Hobuji Murato nevét érdemes megjegyezni, aki 1937-ben alapította a Meguro céget, s műhelyében – egyebek mellett – Motosatochék és brit BSA-k köré épített új gépeket, és erre természetesen a nagy japán motorgyárak vezetői is felfigyeltek.

Visszatér a Meguro márkanév

Bár nem ment egyszerűen, sem gyorsan, a hatvanas évekre „egymásra talált” a két vállalat, a Kawasaki és a Meguro, s innentől közösen fejlesztették prototípusaikat, majd megjelentek a W-sorozat a W1, W2 és W3 modellek, melyek akkor japán legnagyobb hengerűrtartalmú motorkerékpárjai voltak. Impozáns látványnak és rendhagyó műszaki megoldásnak számított, hogy királytengelyre bízták a vezérlést, tehát a főtengely kúp- és tányérfogaskerekei a motor jobb oldalán álló, szobornak is beillő rúddal kapcsolódtak a hengerfejhez. Majdnem egy évtizeden árulták az akár 180 km/órás végsebességre képes modelleket, majd hosszú szünet után 1999-ben támasztották fel újra a legendás formát a W650-nel, majd a W800-zal.

kawasaki-meguro-modellek-erkeznek-2021-ben-28251
Így fest majd a régi-új Meguro, mely a hírek szerint 773 köbcentis, sorkettes motorral kerül a szalonokba

Ez utóbbi azért különösen fontos, mert kulcsszerepe lesz hamarosan a Meguro márkanév újraélesztésében. Annyit már biztosan tudunk, hogy 2021-től lesz kapható az újdonság, a Meguro K3, mely a W800 vázát, illetve erőforrását örökli majd, s várhatóan a Meguro legszebb modelljeit idézi majd a forma. Sajnos erős a gyanú, hogy Euro4-es modell lesz, tehát újabb darabbal bővülhet az „egyszer majd használtan behozzuk Japánból” motorok köre...