Manapság szinte már divat lett dirt vagy flat track átiratokat készíteni olyan gépekből is, melyeknek alapvetően közük sincs a stílushoz, de a motorépítők szerencsére kellően kreatívak ahhoz, hogy ez ne tántorítsa el őket. A Kawasaki nem először dolgozik együtt a francia Oficina MRS custom műhely szakembereivel, korábban egy Vulcan átalakítást láthattunk tőlük, most pedig a modern vonalvezetésű Z650-et piszkálták meg „kicsit”. A flat track motorkerékpárt hétvégén, a Chantilly Art & Elegance Richard Mille nevet viselő rendezvényen mutatták be, ahol azonnal elnyerte a közönség tetszését. Az alkotók elmondták, hogy bátran kifejezhették elképzeléseiket a gép építése során, hiszen csupán az az instrukciót kapták, hogy valami nagyon különlegeset készítsenek.

kawasaki-z-650-flat-track-15533

Sok-sok munkaórát fektettek az átalakított Kawasakiba, de minden perc megérte, hiszen a Z650 MRS flat track technikailag és vizuálisan is egy igazi műremek lett
A vérbeli versenymotoros külsőhöz híven leszedték a vas irányjelzőit és a lámpatesteket, valamint fűzöttküllős felniket építettek be típusspecifikus abroncsokkal. A dupla tárcsaféket egy tárcsára redukálták a letisztultság érdekében, mindezeken felül egyedi nyerget és kipufogórendszert készítettek a járműhöz, viszont megtartották a jellegzetes zöld-fekete fényezést. Az eredmény egészen egyszerűen bámulatos lett! A Kawasaki egyébként sorozatgyártásban is erősít retró vonalon, hiszen terveik szerint egy-két éven belül érkezik a Z900RS, melyhez már egy hangulatos beharangozó kisfilmet is forgattak.