Valószínűleg feldühödött japán motorosok ezrei tüntettek a Kawasaki gyára előtt, hogy végre legyen rend a világban, és ne kelljen beérniük holmi 160-180 lóerős, európai csupaszmotorokkal, mint a Super Duke vagy az S 1000 R. A vajszívű japán mérnökök nem hagyhatták szenvedni a lelkes motorrajongókat, ezért idén ősszel elkészítették az eddigi legvérmesebb Z-t, a kereken kétszáz lovas Z H2-t:

Félreértés ne essék, semmi baj nincs azzal, hogy évről évre fejlődnek, s ezáltal erősebbek lesznek a motorok. Az viszont nem tűnik járható útnak, hogy a korábbi, még nem úthengereken guruló superbike-októl eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag egy súlyban van a legújabb literes naked és az éppen húsz éve megjelent ZX-12R.

kawasaki-zh2-23604
Vajon csak az Euro5 norma miatt lett „duci” a Z? Aligha, hiszen a Ducati Streetfighter V4 208 lovas erőforrással is 178 kilós száraztömeget ért el, vagyis a környezetvédelmi előírások dacára is könnyű maradt

Mondhatnánk, hogy a Z H2 mégis többet nyújt, hiszen a mechanikus feltöltő révén elképesztően nyomatékos lett a H2-blokk, de így sem mutathat fityiszt a nagykorú ősnek: pontosan ugyanannyit tud mindkét motor, ráadásul a 12-es alacsonyabb fordulatszámon szabadítja a hátsó kerékre a 137 Nm-t. Szerintem sokkal célravezetőbb lenne profi vezetéssegítő rendszerekkel felvértezett, kevésbé erős, ám könnyebb motorok piacra dobása, főleg a közlekedők vezetői tudását, felkészültségét látva.

kawasaki-zh2-23609
Tele finomsággal: Showa SFF-BP felfüggesztés, feltöltős erőforrás és Bosch IMU, azaz helyzetérzékelő az új Z H2-ben

Akárhogy is, brutális és kifejezetten látványos gép lett a Z H2, viszont a sok-sok műszaki csemege miatt nem olcsó: az első pletykák 17 ezer dolláros árról szólnak, tehát jóval többe kerülhet majd a nagy víz túloldalán, mint a ZX-10R, ZX-14R vagy a jelenlegi Z1000.