Az importőr jóvoltából profi körülmények fogadtak minket a Hungaroringen. A motorokon vadonatúj pályagumik feszültek, a futómű finomhangolásáról pedig az évek óta Kawasakival versenyző Vida Tibi gondoskodott. Nekünk semmi más dolgunk nem volt, csak húzni a gázt, és feszegetni a motorok, helyesebben a saját határainkat.

Csak a gázt kell húzni
ZX-6R - nettó 600 ccm

Az elmúlt években sokan azzal vádolták a Kawasakit, hogy mivel másképp nem ment, a 600-as kategória (íratlan) szabályait felrúgva azzal a bizonyos plusz 36 köbcentivel próbálta meg az utcai motorosokat elcsábítani, a konkurenciát lepipálni. Az ötlet nem volt ugyan rossz, és ezt talán az eladások is alátámasztják, viszont a Kawasaki ezzel a döntésével sok olyan potenciális vásárlót vesztett el, akik a plusz 36 köbcenti előnyt jogosulatlannak érezték a kategóriában, ezért sosem vettek volna ZX-6R-t. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a Kawasaki idén egy teljesen megújult, immár ismét 600 köbcentis géppel szállt ringbe a szupersport kategória trónjáért.

Etalon fékek
ZX-6R tapasztalatok

A ZX-6R fejlesztésekor - az információs anyag szerint - a mérnökök célja egy olyan gép megalkotása volt, amely az összes kihívóját maga mögé utasítja a versenypályán. Erre a kérdésre csak egy összehasonlító teszt után adhatnánk választ, annyi azonban biztos, hogy a Kawasaki nagyon komolyan vette 2007-es ígéreteit, és egy pályázásra termett vasat dobott piacra. Ezt igyekeztek alátámasztani a ringen szerzett tapasztalataink is.

A „tíz éve először teljesen áttervezett” blokk könnyedén forog ki, 131 lóerős maximális teljesítményét 14.000-es fordulatszámnál éri el. Ekkor a teljesítmény még nem tűnik el hirtelen, további 2.500 ford./perc áll rendelkezésre ahhoz, hogy ha a helyzet úgy kívánja, tovább forgathassuk a blokkot. A kategóriára jellemző módon a fordulatszámot érdemes a 10.000-es határ felett tartani, illetve a kanyarbejáratoknál a sebességi fokozatot helyesen megválasztani, különben a kigyorsításoknál állva hagynak minket. A váltókar pozíciója miatt a célegyenesben többször nem sikerült elváltanom az 5.-et, de miután orvosoltuk a problémát, a váltó észrevétlenül végezte dolgát. Visszaváltásoknál a csúszókuplung jó szolgálatot tesz, nem engedi, hogy a hátsó kerék féktávon beblokkoljon. Azért a régi beidegződés még megvolt, és többször is gázadás kíséretében váltottam vissza, amit a legújabb sportmotorokon nyugodtan elfelejthetünk. A Showa futómű elől-hátul minden irányba állítható, melynek hangolásáról a tesztelést megelőzően Vida Tibi gondoskodott, így a beállításokra nem lehetett panasz. Féktávon egész végig stabilan viselkedett a futómű, az íveket könnyedén tudtuk tartani, szükség esetén kanyar közben korrigálni. A ZX-6R futóművét nem sikerült zavarba hoznom, van még hova fejlődnöm a motorhoz képest. Hozzám hasonlóan ez igaz a legtöbb motorosra is, ezért amíg a gyári futóművel nem karistolsz 2.00 körüli időket a Hungaroringen, addig nincs értelme a futómű tuningnak. A korábbi évjárat egyenetlen úttesten hajlamos volt kormánycsapkodásra, ezt az idei modellnél nem tapasztaltuk, igaz országúton nem volt alkalmunk kipróbálni a vasat. Ennek ellenére sportmotorokra márkától függetlenül csak ajánlani tudom egy kormány-lengéscsillapító beszerzését, melynek közreműködésével komoly anyagi kárral járó bukásokat lehet elkerülni. A fék a korábbi évjárathoz hasonlóan nagyon harapós, a nyomáspontja határozott, és intenzív pályahasználat során sem veszített erejéből.

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az a sebességi fokozat visszajelző volt: fekete alapon mikroszkopikus számok.

Jobban fáraszt, mint a kistestvér
A nagy testvér: Ninja ZX-10R

A 2007-es évre csak apróbb változtatások történtek a motoron, ezek a kormány-lengéscsillapító újrahangolása, a kipufogó takaró idom illetve a hátsó lengéscsillapító fekete színe, az új grafika és színösszeállítás voltak. Mivel a motorokat csak a Hungaroringen volt alkalmunk kipróbálni, ezért a cikkünk elsősorban pályatapasztalatokról szól, a ZX-10R modellinformációs anyagát itt találjátok.

A fejlesztés során az alapkoncepció a „No.1 pályateljesítmény” volt. Ennek megfelelően a ZX-10R korábban csak versenymotorokra jellemző 184 lóerős teljesítménnyel büszkélkedhet, 115 Nm-es nyomatéka pedig akkora, mint amekkora egy átlagos személyautónak van. Ekkora teljesítményt már jókora tisztelettel kell kezelni, a kigyorsításoknál nem szabad olyan agresszíven rátenni a tüzet. Miután az egyik fordulóban a hátsókerék próbálta megelőzni az elsőt, úgy döntöttem, hogy a későbbiekben néhány kanyart inkább egyel magasabb fokozatban veszek. Egy 1000-es sportgépnek ez nem jelent különösebb gondot, ráadásul egy fokozattal feljebb már picit magabiztosabban gyorsíthatunk ki. A hangsúly a pici szón van, mert a 10-es nem olyan megbocsátó, mint kistestvére, minden hibára megtorlással válaszol. Ezért ezt a gépet kizárólag tapasztalt motorosoknak ajánlom, olyanoknak, akik tisztelni tudják a gépben lakozó teljesítményt.

Vida Tibor finomhangol
A nyomatékos blokknak köszönhetően a ZX-10R-en nem kell attól félni, hogy a sok váltástól idő előtt elkopik bokaizületünk, mert egyszerűen nincs szükség az állandó váltogatásokra, hiszen minden fokozatban tetszőleges fordulaton több mint elég erő áll a motoros rendelkezésére. A váltó hasonlóan a ZX-6R-hez szótlanul végezte dolgát. A futómű komponensek természetesen minden irányban állíthatóak. Csakúgy, mint a 600-asnál, a nagytestvér futóművét sem sikerült zavarba hoznunk. A 8 kilogramm különbség érezhető, de nem eredményez jelentős különbséget a két motor vezethetősége közt. A teljesítménykülönbség viszont eltérő motorozási stílust követel meg, míg a ZX-6R-rel lendületből motorozva célunk az elérhető nagyobb kanyarsebesség, addig a ZX-10R-rel a kanyarokat kicsit lassabban véve, hamar beleállítva kell fordulni, hogy minél korábban elkezdhessük az intenzív kigyorsítást. Az Öhlins márkájú állítható kormánygátló nem véletlenül került fel már gyárilag a motorra, a célegyenesben többször fokozatokon keresztül finoman táncolt a Ninja kormánya. Azért annyira nem volt vészes, hogy a gázt is elvegyem, a többit pedig a kormányteló úgyis megoldja helyettünk.

A komoly teljesítmény komoly fékrendszert követel meg, amiben a ZX-10R sem szenved hiányt. A 300 mm-es hullámos tárcsák és radiális féknyergek igen hatékonyan emésztik fel a mozgási energiát. Brutális fékerő és határozott nyomáspont jellemzik a rendszert, ebben a Kawasaki évek óta etalonnak számít.

Van színválaszték
Összegzés

A Kawasaki szupersport motorjait bátran ajánlom minden sportmotor rajongónak és pályakedvelőnek. A ZX-6R optimális választás lehet kezdő és haladó pályázóknak egyaránt. Könnyed irányíthatósága, remek fékei és a „big brother”-hez képest szerényebb teljesítménye magabiztosságot kölcsönöz pilótájának, legyen szó pályázásról vagy utcai motorozásról.

A ZX-10R-t kizárólag tapasztalt motorosoknak ajánlom, azok akik csak a „teligázt” ismerik, felejtsék el ezt a gépet. Brutális teljesítménye és kiváló fékei teszik igazi bárány bőrbe bújt farkassá. Nyomatékos motorjának köszönhetően nincs szükség állandó váltogatásokra, ami kényelmesebb motorozást tesz lehetővé.

Újabb jó pont a Kawasakinak, hogy a Jótállás Plusz program keretein belül akár 4 évre is meghosszabbítható a gyári garancia. Részletekről érdeklődj a márkakereskedőknél.

Visszaolvasva az eddig írtakat, az első gondolatom ez volt - na ezt a gyereket biztos jól lefizette a Kawasaki, hogy ilyen szépeket írjon a motorjaikról. Gyorsan leellenőriztem a számlaegyenlegem, de nem láttam jóváírást. Egyszerűen a mai sportmotorok már széria állapotban annyira jók, hogy nagyítóval kell keresgélni a hibákat rajtuk.

Figyelem: A mai sportmotorok elsősorban a pályán érzik otthon magukat, de érthető okokból legtöbben mégis utcán használjuk őket. Óva intenék mégis mindenkit attól, hogy a közutakon tesztelje önmaga és motorja teljesítő képességét. Higgyétek el, nem éri meg a saját és a közlekedés többi résztvevőjének életével hazardírozni. A száguldozásra ott vannak a versenypályák, igaz hogy sokak számára messze vannak, ugyanakkor biztonságos körülmények között jóval élvezetesebb motorozási lehetőséget nyújtanak, olyan élményt, amit a közutakon sosem fogsz megtapasztalni.

Szerencsére egyre több kereskedő biztosít pályamotozási lehetőséget a vásárlói számára. Kawasaki tulajdonosok számára jó hír, hogy idén még három alkalommal húzhatják ingyenesen a gázt. A Hungaroringre szervezett esti motorozás részleteit itt olvashatjátok. - Tompi

Kapcsolódó anyagok:

Kawasaki 1400GTR

Kawasaki modellbemutató