Anyám, most aztán lenyűgöztem a csajt, érzem, ahogy szenvedéllyel, szorosan átölel! - gondolta ifjú barátunk, miközben partnere csak görcsölt és rettegett, hogy leesik gyorsulás közben, s fejben már a szakítás gondolatával játszott... Bizony óvatosan kell elkezdeni a "beavatást", vagyis az első utasmotoroztatást, hiszen a félelem és a rossz élmény örökre eltaszíthatja ettől a csodás hobbitól, sőt, minket is veszélybe sodorhat. A meggondolatlan ámokfutás helyett inkább vegyük át, mivel kell tisztába lennie a vezetőnek - és persze párjának - a közösen megtett kilométerek előtt.
Minden fejben dől el
A motor inkább sporteszköz, mintsem egyszerű jármű, ezért tisztázzuk előre a társunkkal, hogy teljesen más elvárásaink vannak vele szemben, mint mondjuk egy autóban. A kényelmes négykerekűben elvétve találunk csak tabukat, vagyis ha beköti magát a jobb-egyben, nem piszkálja a rádiót és nem tekergeti el a belső visszapillantót, hogy abban frissítse fel a sminkjét, már nyert ügye van. Ezzel szemben a motoron aktív résztvevőként kell utaznia, de legalább is nem gátolni a vezető "munkáját". Meséljünk hát neki az élményről, hogy kanyarban a gép szinte egybeforr velünk, s így hamarosan vele is, adja át magát az élvezetnek, figyeljen minket, mozogjon velünk, és akkor nem lehet nagy baj.
Fontos, hogy közvetlenül a vezető mögé üljön, még ha ez osztott nyereggel felszerelt sportmotorokon nem is olyan egyszerű feladat. Ha egy tömeget alkotunk az utassal, sokkal harmonikusabban mennek majd az irányváltások, a kanyarok, s fékezéskor sem okoz kellemetlen meglepetést a "csomagként" nyakunkba zuhanó társ. Apropó, fékezés! Ha rutinos, összeszokott duót alkottok, simán belefér, hogy laza túrázás közben a tájban gyönyörködjön, esetleg fényképezzen. De a szűk szerpentineken neki is figyelnie kell, ilyenkor - velünk együtt - összpontosítson a fordulókra, aktív részeseként a vezetésnek. Fontos, hogy ne a vezetőbe kapaszkodjon, legalább is kézzel semmiképpen ne - tenyereit a tankon, vagy a felszerelt utaskapaszkodón pihentesse, s combjaival rögzítse pozícióját, csakúgy, mint az előtte ülő.
Ruhát fel!
Szögezzük le már az elején: attól, hogy ő nem fogja a kormányt, még ugyanolyan motoros, mint mi magunk. Ebből következik, hogy a ruházat terén sem kaphat engedményt, az a minimum, hogy a saját védőfelszerelésünkkel megegyező, vagy még profibb gúnyát, sisakot és kesztyűt adunk rá. Mondjuk el, hogy eséskor ugyanúgy ki van téve a veszélyeknek, sőt, a motor tehetetlensége miatt még több baj érheti, mint minket, így a könnyű nyári ruha a kánikulára hivatkozva sem megengedett... Ne lazáskodjuk el a dolgot, hiszen már csak a látvány miatt sem túl szerencsés párosítás a nyakig bőrben feszítő motoros, és a mögötte egy szál trikóban, no meg szükségbukóban lobogó párja. Ha semmilyen módon nem tudjuk magunkhoz venni a komplett ruházatát, legalább az alapvető kiegészítőket - protektort, kesztyűt és zárt sisakot - dobáljuk be egy hátizsákba, ez akármelyik vas ülésén elfér egy sisakhálóval leszorítva. Ne jelentsen kibúvót ez alól, hogy immáron három éve az utas maga felel a kötelező biztonsági felszerelések meglétéért, vagyis a törvény szerint - elvileg - ő kapja a csekket, ha nem csatolja be a bukót, vagy egyszerűen fel sem veszi a fejvédőt induláskor.
Test, beszéd...
Sokan használnak ún. intercomot motorozás közben, amivel szabadon kommunikálhatnak a sisak felnyitása vagy hátrafordulás nélkül. Ha nem ruháztunk be ilyenre, biztosan megússzuk, hogy kedvesünk elmesélje a komplett Twilight-szériát a mátrai felfutó alatt, de azért egyeztessünk vele start előtt, mikor, milyen jelzésekkel adhatja tudtunkra fontosabb kéréseit, kívánságait. Legyenek egyértelmű utasítások ezek a lassításra, megállásra, illetve bármilyen egyéb, rendkívüli helyzetre!
A leghatékonyabb, ha egy-egy testrész megérintéséhez kötjük a parancsokat. Mondjuk a hátközép ritmusos érintése (nem csapkodása!) a sebesség mérséklésére, a jobb váll tapintása pedig megállásra szólít fel. Amennyiben hosszabb mondandója van a partnernek, a bal vállon jelezheti, arra utalva, hogy a plexit felnyitva hallgassuk meg, mit is szeretne közölni éppen.
Csak keményen!
Egy átlagos vasnak nem jelent túl nagy megterhelést, ha a hetven-nyolcvan kilónkkal a nyergébe pattanunk, mivel a motor - egyelőre - nem önjáró, vagyis a tervezők gondosan belekalkulálták ezt a plusz tömeget a felfüggesztés megalkotásakor.
Utassal azonban könnyedén elérhetjük a maximális terhelés határát, ami már extrém igénybevételnek számít, így módosítanunk kell pár dolgon, hogy továbbra is kezes maradjon a paripa. Az előfeszítés növelésével keményítsük fel a rugózóelemeket - ez főleg a központi rugóstag esetében fontos -, és az abroncsokban is növelhetjük a nyomást két-három tized barral. A jobb csuklónkon viszont, ellentétben a futóművel, inkább lazítsunk egy kicsit, a korábban vehemensen támadt kanyarokat óvatosabban közelítsük meg, számolva a nagyobb tömeg miatt megnövekedő féktávval és a vészhelyzetben nehezen kiszámítható utasreakcióval. Közlekedjünk a szokottnál is nagyobb önfegyelemmel, ugyanis egy elrontott ívvel, vagy másik résztvevő által okozott balesettel már nem csak a saját testi épségünket kockáztatjuk, de a mögöttünk ülőért is mi felelünk...