Már Magyarországon is elérhetők ezek a fura, mégis talpraesett járgányok, lássuk hát, mit kínálnak a kisebb gyárak a terepes kalandot keresőknek!

argo 6x6
Argo 6x6

Hét különböző nyitott modell található a hardcore off-roadosok körében már jól ismert Argo kínálatában, a meghökkentő kinézetű valódi terepjárók eltérő hajtásláncokkal, 6x6-os, illetve 8x8-as kivitelben is elérhetők:

A legegyszerűbb, nettó 10 920 euróba kerülő alapmodellben 570 köbcentis, léghűtésű, kéthengeres V-motor dohog, a Briggs & Stratton által készített erőforrás 18 lovas teljesítménye 35 km/h-s végsebességre elegendő, de ezt a "száguldást" csak szárazföldön élheti át a 6x6-os terepjáró vezetője.

argo utv
Innen nézve akár egy enduró vagy ATV kormánya is lehetne, pedig a kétkerekűeken megszokott markolattal egy vízíjárművet terelgethetünk... Ügyes megoldás, hogy a kezelőszerv oldalirányban egy sínen szabadon csúsztatható

Vízpartra érve vissza kell venni a tempóból, hiszen a vas úszva csak öt kilométert tud megtenni óránként, és az eredetileg négyszemélyes Argo hátsó traktusáról is le kell parancsolni az utasokat, ugyanis ilyenkor a gépkönyv utasítása szerint csak ketten ülhetnek a gépen. Ha nagyobb csapattal vágnál neki a szárazföldi és vízi kalandoknak, egy masszívabb járgányra lesz szükséged, mint például a 748 köbcentis és 31 lóerős csúcsmodell. A 8x8 750 HDI négy tengelyén nyolc darab huszonöt colos terepgumi feszül, és nem csak speciális hajtáslánca, de bőven huszonöt centi feletti szabad hasmagassága is garancia arra, hogy a komolyabb terepakadályoknál sem lesz szükség csörlőzésre...

argo 8x8
Csónakmotorral is kiegészíthető a 8x8-as, ha kevesellné valaki az igencsak szerény, 5 km/h-s sebességet

Bármennyire is kemények az Argo sokkerekűi, a quadok tempóját és a jet-skik fürgeségét hiába is várnánk tőlük. Ha egyszerre szeretnénk a porban és a hullámokon száguldani, valami másra lesz szükségünk, mégpedig a Gibbs Sports forradalmi Quadskijére:

Szárazon és vízen egyaránt 70-75 km/h-ra képes a rendhagyó formájú gép, s aki próbált már hirtelen irányt váltani bármilyen fürge, úszó járművel, az tudja, hogy az aszfalton nem éppen szédítő tempót minimum kettővel kell szorozni, hogy megkapjuk a nedves közegben tapasztalható élményt...

quadski
Ez is motor: a Quadskiben a BMW K 1300 S sornégyes blokkja dolgozik

Persze méretes és erős blokkra volt szükség, hogy komoly menetteljesítményt érhessen el a vezetővel együtt 6-7 mázsás tömegű szerkezet. A Quadski gyorsulásáról ezért egy 1293 köbcentis, négyhengeres BMW erőforrás gondoskodik, mely a cég saját fejlesztésű jet-hajtásán keresztül mozgatja "hajó" üzemmódban a Quadskit, míg szárazföldön a hátsó kerekeket hajtva haladhatunk vele.

quadski
Nem ez a legjobb terepjáró, de kétségtelen, hogy az egyik legmenőbb járgány a piacon... Igazán kár, hogy vízen legfeljebb 120 kilóval terhelhető, hiszen így két személyre csak szűkösen adja ki a limit

Jól hangzik, s a bemutató videóban is remekül mutat, ahogy egyszerre váltja ki az ATV-t és a vízi járgányt a Quadski, azonban akad egy kis bibi, ugyanis a négykerekű öszvérért majdnem negyvenezer amerikai dollárt, azaz mai árfolyamon közel kilencmillió forintot kell kicsengetni, s ebből már bizony az új ATV-k és jet-skik közül is hazavihetünk egyet-egyet. Főként a párjukkal közösen túrázók járhatnak jobban ez utóbbi megoldással, hiszen így - a nagyobb terhelhetőségnek köszönhetően - már nem csak a madárcsontú vezetők privilégiuma lesz az utasszállítás...