Az első futam igazán izgalmas volt, hiszen hatalmas csata bontakozott ki Tortelli és Everts között. A KTM-el versenyző Tortelli végig támadta Evertset, ám a VB címvédő hibátlanul motorozott és győzött, ráadásul Tortelli a hajrában hibázott és meg is sérült.

A második futamon Everts negyedikként fordult, és agresszív manővereket bemutatva az élre tört. Nem sokkal a rajt után Tortellinek minden esélye elszállt a győzelemre, hiszen olyan szerencsétlenül bukott, hogy kificamította combját. A pályán elsősegélyben részesítették, majd korházba szállították további kivizsgálásra. Egyelőre nem tudni milyen komoly a sérülése, de ha ki kell hagynia pár futamot emiatt, akkor végleg elszállnak esélyei a világbajnokság megnyerésére.

Everts megnyerte a futamot, őt Barragan és Strijbos követte a célban. “Nagyon nehéz nap volt ez számomra, különösen az első futam.” – nyilatkozta Everts. “Vezettem, de Sebastien szorosan mögöttem volt végig, és folyamatosan szorongatott. Védenem kellett a pozíciómat, mert tudtam, hogy nagyon agresszíven motorozik és mindent meg fog próbálni. Amikor megelőzött, rögtön visszaelőztem a dombon felfele. Úgy gondolom ez fontos manőver volt, ami eldöntötte a végkimenetelt. A második futamon rendkívül rámenősen kezdtem, és sikerült is megelőznöm Sebastient ugyanazon a helyen. Próbáltam elhúzni, ám amikor megláttam a földön, elvesztettem a koncentrációmat, és nem is igazán találtam rá a ritmusra a végéig sem.”

Az MX2-ben Tyla Rattray megismételte a nyitófutam eredményét, előbb a harmadik, majd az első helyen végzett, 45 ponttal gazdagodva. A dél-afrikai versenyző elég bizakodó a szezont tekintve, mint elmondta, annyi pontot szeretne szerezni idén, mint Everts az MX1-ben. Meglátjuk mire lesz képes, egyelőre 14 pont lemaradásban van.

A következő futamra május 7-én kerül sor Németországban, reméljük Sebastien Tortelli addigra felépül, és újult erővel szállhat rá Evertsre.

Kapcsolódó anyagok:

Everts tovább menetel

Indul az MX1 szezon

MX3 Nyáregyházán

MasterCross 2006

Stefan Everts az MX1 királya

Németh Kornél háttérkép

Végeredmény

MX1

1. Stefan Everts Yamaha 25 25 50

2. Jonathan Barragan KTM 16 22 38

3. Kevin Strijbos Suzuki 18 20 38

4. Ken de Dycker Honda 20 16 36

5. Tanel Leok Kawasaki 15 18 33

6. Manuel Priem Yamaha 8 15 23

Bajnokság állása

1. Stefan Everts 142

2. Tanel Leok 115

3. Sébastien Tortelli 99

4. Kevin Strijbos 98

5. Jonathan Barragan 97

6. Ken de Dycker 97

MX2

1. Tyla Rattray KTM 20 25 45

2. Christophe Pourcel Kawasaki 22 22 44

3. Antonio Cairoli Yamaha 25 11 36

4. Marc de Reuver KTM 18 16 34

5. Alessio Chiodi Yamaha 13 20 33

6. Billy Mackenzie Yamaha 14 15 29

7. Carl Nunn KTM 16 13 29

Bajnokság állása

1. Tyla Rattray 128

2. Christophe Pourcel 108

3. Marc de Reuver 108

4. Antonio Cairoli 89

5. Alessio Chiodi 81

6. Carl Nunn 76