Az utóbbi időben egye több, kifejezetten hölgyeknek szánt motoros ruha bukkan fel a boltok polcain, ugyanis a szebbik nem képviselői is elvárják, hogy széles választékból szemezgethessenek és alkatukhoz, igényeikhez illő ruhában üljenek motorra.

Ellenállóak és tetszetősek a B-Star női farmerjei

Nem csoda, hogy a tervezők is minden évben újabb és újabb kollekciókkal igyekeznek elnyerni a hölgyvásárlók tetszését, sőt arra is kiemelt figyelmet fordítanak, hogy a motorozáshoz szánt szerelés ne csak tetszetős legyen, hanem hatékonyan megvédje viselőjét az esés következményeitől. A B-Star nyár elejére időzítette két új nadrágjának bemutatóját, hiszen rengetegen éppen ebben az időszakban, azaz a túraszezon kezdetén szeretnék megújítani ruhatárukat.

kevlaros-noi-farmerek-a-b-startol
Mindkét típust rugalmas farmeranyagból készítik, sőt a térdek felett, valamint a derékrész alatt hátul gumírozott és bordás, ún. flexpaneleket helyeznek el, hogy ülő helyzetben is kényelmesen viselhető legyen a naci

A B-Star Nova és Twist tervezésekor a kényelem mellett a biztonságra helyezték a hangsúlyt, éppen ezért protektorzsebeket varrtak a csípőhöz és a térdhez, melyekben alapból is CE-jelű védőbetéteket helyeztek el, de – a RMC Motor széles választékában megtalálható – extra protikra is lecserélhetitek őket. Mi több, a zsebeket kevlárral tették ellenállóbbá, tehát nem kell attól tartanod, hogy csúszás során kikopik a farmerszövet. Ne feledkezzünk meg az olyan hasznos megoldásokról, mint a magasított derékrész vagy a testalkathoz beállítható térdprotektorok, mindemellett roppant látványosak is a farmerek a szűkített, testhez simuló fazonnak köszönhetően.

kevlaros-noi-farmerek-a-b-startol
Legyen szó rugalmas vagy kemény védőbetétekről, egy mozdulattal becsúsztathatóak a kialakított zsebekbe

A Nova és a Twist egyébként teljesen azonos technikai megoldásokkal büszkélkedhet, mindössze annyi a különbség közöttük, hogy előbbi fekete, utóbbi pedig kék színben készül. A nyolcféle méretben megvásárolható modellek ára igazán versenyképes: 34 990 forintért kaphatóak az RMC Motor webáruházában vagy törökbálinti üzletében.