· 2019. október 7. 53

Kiderültek a részletek a Triumph újdonságáról

Leleplezték a Street Triple RS-t

Büszkén számol be róla a Triumph, hogy osztályának legkönnyebb versenyzője az új RS, ám nem mehetünk el szó nélkül a gyorsabb fel- és visszakapcsolást garantáló Shift Assist rendszer, valamint az ötféle beállítást kínáló vezetéstámogató elektronika mellett sem.
Tizenhárom évvel ezelőtt, 2006-ban mutatták be a Street Triple RS első szériáját, a vad izommotor hamar sokak kedvence lett, főként a 2017-ben megjelent, most leváltott sorozat hozott sikert a brit motorgyártónak.

Kiderültek a részletek a Triumph újdonságáról

Nem csoda, hogy utóbbiból indultak ki a 2020-as szériánál is, ezért egyfajta továbbfejlesztésnek, átfogó modellfrissítésnek tekinthető a most leleplezett gép. De ez bizonyára nem tántorítja el a márka híveit, akik megannyi csemegét találhatnak az új kétkerekűn.
{{articleGallery[23392].caption}}
Az egyik a továbbfejlesztett, 765 köbcentis, soros, háromhengeres erőgép, ami a Moto2-ben bevetett erőforrás egyenesági leszármazottja. Azon túl, hogy immáron az Euro 5-ös kibocsátási normáknak is megfelel, közepes fordulatszám tartományban erősebb és nyomatékosabb lett. A maximális teljesítmény 123 LE, 11 750-es fordulaton, nyomatékcsúcsa pedig 79 Nm, ami 9360-nál elérhető. Élénkebb gázreakciónak is örülhetünk, ráadásul az új kipufogórendszernek hála a hangja is karakteresebb, mint korábban. Miként a Street Triple RS korábbi változatait, az újdonságot is meglehetősen ütős felfüggesztésekkel vértezték fel.
{{articleGallery[23391].caption}}
Elöl 115 mm-es rugóúttal büszkélkedő, minden paraméterében állítható, 41 mm-es Showa villa, hátul szintén állítható, Öhlins STX40 központi rugóstag dolgozik, utóbbi 131 mm-es függőleges mozgást enged a keréknek. Brembo rendszer felel a lassításért, elöl négydugattyús, radiális rögzítésű M50 fogja közre a két 310 mm-es tárcsát, természetesen továbbfejlesztett ABS felügyelete alatt, miként kipörgésgátló is megtalálható a gépen ,de az igazán betyárok kedvéért utóbbi kikapcsolható.
{{articleGallery[23390].caption}}
Ami az egyéb módosításokat illeti, feltűnő a LED-fényszóró és nappali menetfény, továbbfejlesztették a TFT kijelzős, MyTriumph okosalkalmazást kezelni képes, navigációval és zenelejátszóval összekapcsolható műszeregységet, egyszersmind némileg átrajzolták az idomzatot is. Az új Street Triple RS 2020 elején érkezik, hazai áráról egyelőre nincs információnk.