Igencsak hűvös és borzasztóan szeles időjárás fogadta szombaton kora reggel a piliscsévi MX-pályára látogatókat, ahol csak fokozta a kihívást, hogy eső híján kész homoktengerré vált a teljes nyomvonal. Szerencsére ez nem tántorította el a nézőket, pláne nem az indulókat, akik szép számmal felsorakoztak Magyarország egyik legszebb pályáján, hogy megküzdjenek egymással és a természet elemeivel.

kiralyvalaszto-2018-eredmeny-beszamolo-19840

Népes mezőny gyűlt össze szombaton Piliscséven
A nap folyamán először a Mini50 és 60 géposztály fiataljai röffentették be a motorokat, akik elképesztő iramban köröztek kiskerekű gépeikkel, megmutatva, hogy vannak még nagy reménységek az utánpótlásban. Ezt követően az ifjúsági és a női mezőny tagjai foglalták el a terepet, mely kategóriából külön említést érdemel Gál Lili, aki egyetlen lányként állta – szó szerint – a sarat, maga mögé utasítva jó néhány fiú vetélytársát, valamint a lenyűgöző stílusú Liszka Roland, aki fölényes győzelmet aratott. Ezt követően vette kezdetét az egyórás futam, ahol a harmadosztály E1, E2 és E3 pilótái, valamint a napi rajtengedélyes versenyzők sorakoztak fel. Az ifik között remekelő Liszka Roland energiát nem kímélve duplázott, ugyanis ebben a kategóriában is indult, s be is húzta a győzelmet. Dél után nem sokkal pedig kezdődött a legnagyobb durranás, a várva várt kétórás futam, ahol az enduro- és krossz-szakág legjobbjai feszültek egymásnak. Ebben első osztály E1, E2 és E3, másodosztály E1, E2 és E3, valamint Páros kategóriákban indultak a nevezők, tehát népes gárda sorakozott fel a rajtrácson.
kiralyvalaszto-2018-eredmeny-beszamolo-19841
Motokrosszos kiválóságunk, a fantasztikusan tehetséges Hugyecz Erik kétszeres címvédőként érkezett a versenyre
Természetesen a nap legnagyobb kérdése az volt, hogy a tavalyi győztes Hugyecz Eriknek sikerül-e megvédenie koronáját. Nem volt könnyű dolga, hiszen olyanok üldözték, mint Firtosvári Gábor, Szőke Márk, Gyenes Emanuel, Hertlik Donoven, hogy csak néhányat említsünk a nagy nevek közül. Erik rajtja nagyon jól sikerült, tulajdonképpen rögtön az élre tört, és sokáig tartotta is vezető pozícióját, mögötte Firtosvári Kacsa és Szőke érkeztek. Utóbbi két fiatal Szőke bukása következtében helyet cserélt, míg Hugyecz a futam féltávja környékén már óriási, több mint egyperces előnyre tett szert.
kiralyvalaszto-2018-eredmeny-beszamolo-19842
Bukások, átrendeződött mezőny, elszállt és megtalált remények – rendkívül izgalmasan alakult az idei Királyválasztó, melynek végén Firtosvári Gábor fejére került a korona.
Úgy tűnt, az elképesztő iramban száguldó címvédő megállíthatatlan, no de pont azért izgalmas egy ilyen verseny, mert egy pillanat alatt történhet valami, s bizony történt is: Erik sajnos elesett, s bár nem sérült meg komolyabban és folytatta a versenyt, ez a kis hiba elég volt Firtosvárinak ahhoz, hogy megelőzze a HTS Team kiválóságát, s átvegye a vezetést, amit aztán nem is engedett ki a kezéből. Kacsát végül nagyjából fél perces előnnyel intette le a kockás zászló, így 2018-ban az ő nevét vésték fel a dicsőséget jelentő koronára.

Királyválasztó 2018 - Kétórás futam - Végeredmény:

1. Firtosvári Gábor (1.o. E2) - 2:02:35

2. Hugyecz Erik (1.o. E1) - 2:03:01

3. Szőke Márk (1.o. E2) - 2:03:19

4. Gyenes Emanuel (1.o. E2) - 2:09:48

5. Szatyina Gábor (1.o. E3) - 2:11:33

6. Hertlik Donoven (1.o. E1) - 2:12:17

7. Szekeres Zsolt (1.o. E1) - 2:14:41

Részletes futamaeredmények ide kattintva érhetők el.