A MAMI Szakközép Iskola versenyzője már csütörtökön elkezdte karcolni a köröket, mert Öhlins-es Béla átszabta a Honda futóművét, de a beállítás Viktorra és Bregyóra maradt, ami biztatóra sikerült - egyértelműen javultak az első telók. Versenyzőnk rajthoz állt az Alpok-Adria SBK kategóriában és a Magyar OB Openben is az elmúlt hétvégén.

A Superbike mezőny alaposan megerősödött: indult a pályarekorder Michal Filla - ezúttal egy SBK BMW-vel -, a sokszoros bajnok Andreas Meklau, az osztrák trónkövetelő Roland Resch egy KTM-el - mellesleg ő tavaly Suzukival SBK VB-n teljesített egy teljes szezont. Berto Camlek rijekai pályarekorder a híresen gyors Yamahájával, a csehek kitűnősége Radomil Rous szintén Yamahával, a többszörös hungaroringi győztes Mike Wohner BMW-vel, a 2010 áprilisi SBK futamgyőztes Sárkány Dezső (BMW), a STK VB-n rajtoló Győrfi Alen és Ionel Pascota, hogy csak a kemény magot említsük.

Az első mért edzésen Filla bizonyult a legjobbnak, 1.51.076-os igen komoly köridővel. Nagy örömünkre az ezúttal 1-es rajtszámmal induló Kispataki szerezte meg a második helyet 1.51.746-al. Őt Resch követte mindössze 15 század lemaradással, a negyedik helyet pedig a 13-as rajtszámú Meklau szerezte meg 1.52.379-el. Viktor ragaszkodott volna a 13-as rajtszámhoz, lévén a licencében is évek óta ez a rajtszám szerepel, de mint a sportbarátok tudják, a nagy öreg Meklaunak ez a kedvenc száma, úgyhogy engedve a rendezőség kérésének a magyar bajnoknak járó 1-es rajtszámmal állt rajthoz.

kispataki

A második mért edzésen aztán mindenki iszonyúan belehúzott. Viktor sokáig a gyengébb versenyzőktől hátráltatva nem tudott tiszta kört futni. Meklau állt az élen 1.50.968-as fantasztikus körrel, amit a bolyból kiszakadó, de már kissé megkopott kilenc körös gumival Viktor váltott 1.50.877-el, ami pillanatokig a Hungaroringen megfutott leggyorsabb motoros kör volt, de Filla bedobott egy kvalis gumit, amivel a tréning utolsó köreiben 1.50.332-ra javította az eddig mért leggyorsabb kört.

A Magyar Bajnokság Open kategóriájának időmérője nem hozott nagy meglepetést. Kispataki keményebb gumival is 1.51.814-es köridővel szerezte meg a pole pozíciót. Juhász Dávid lett a második 1.52.460-al. A két Hondást több mint két másodperces hátránnyal követte Sárkány Dezső BMW-vel és Vida Tibor Kawasakival.

kispataki

Vasárnap az Alpok-Adria SBK futam előtt minden versenyző nagy dilemmában volt a gumiválasztást illetően, egyrészt a szemerkélő eső miatt, másrészt, hogy ki milyen keménységű slick gumit válasszon. Viktor a keményebb variáció mellett döntött, mert a mért edzésen használt puha gumi tapasztalataink szerint nyolc körnél nem bír többet. A rajtrácson kiderült, hogy Filla puhával rajtol és Meklau is gyorsan kereket cserélt. Ezek után a kérdés csak az volt, hogy az ellenfelek hány kör alatt használják el a gyorsabb gumit, illetve Viktor lőtávolban tud-e maradni a keményebbel.

A rajt sajnos nem úgy sikerült, ahogy Viktornak általában szokott. Hiába mozdult meg elsőként, a motor karakterisztikája miatt többen is legyorsulták. Az első kör közepén nyolcadik helyen motorozott, a célegyenesre viszont már negyediknek fordult. Filla, Resch és Meklau jelentős előnyre tett szert és ez az előny pár körön keresztül sajnos még tovább nőtt. A verseny felénél kezdtek kiegyenlítődni a gumi különbségek és Viktor ha lassan is, de elkezdett közelíteni a vezető hármashoz. Filla a cseh Pirelli kamionból valamilyen csoda gumit kaphatott, amit a BMW kipörgés gátlója is segített. Ő nem lassult, így az első hely nem volt kérdéses. Érdekes, hogy Meklau Suzukija lassabb volt, mint Resch SBK KTM motorja, ezért a szélárnyékból kiállva sem tudta őt megelőzni - fordított helyzetben ez simán sikerült. A KTM V2-es létére jól gazdálkodott a gumival, viszont Viktor a sor négyessel versenyző Meklaun az utolsó 3-4 körben rengeteget hozott. A befejező körben a cél végén Viktor meg is fogta a Suzukist, a rutinos Meklau viszont rettentően zárta az előzési lehetőségeket. Az utolsó biztos előzési ponton, a derékszögű jobbos előtti hosszabb egyenes féktávján Viktor simán betette a gépet Meklau mellé, amikor bevillant a perifériába a lengetett sárga zászló. Egy lekörözött versenyző senkitől sem zavartatva elesett a kanyarban, Viktor pedig betartva a szabályokat visszaengedte Andyt, megúszva ezzel a kizárást. Ezzel a pillanatnyi pozíció vesztéssel a célra fordulóra már nem volt előzési helyzetben. Mindannyian, a csapat és a szurkolók is csalódottak voltunk. A taktikánk bevált, csak az a sárga zászló ne lett volna, de hát ilyen a versenysport... Később a versenyigazgató és a zsűri elnök, de még Meklau is gratulált Viktornak, hogy ilyen kiélezett helyzetben volt önuralma a szabályok betartására. Viktort Berto Camlek és Rous Radomil követte jelentős hátrányban az 5-6. helyen.

kispataki

Az OB-ra alig maradt idő, hogy gumit cseréljünk, ráadásul a Honda műszerfala - akárcsak az előző OB futamon - ismét hibát jelzett. A szerelők villámgyors munkájának köszönhetően elkészült a gép és kiderült, hogy az előző versenyen lecsúszott injektor csatlakozó megint ki volt pattanva (nagy mák, hogy nem állt meg a motor). Kiderült a hiba oka is: a gyári csatlakozó nem bírja a nagy hőterhelést, megpuhult a műanyag patent és így engedte lecsúszni a csatlakozót. A problémát egy szuper vékony gyorskötözővel orvosoltuk, valamint Viktor kérésére előre és hátra is puhább gumik kerültek a motorra.

A verseny nem hozott különösebb izgalmakat, ha csak az nem, hogy Viktor körideje egyre közelebb került a mért pályarekordhoz. A rajtot ugyanúgy, mint az első OB futamon Juhász Dávid hozta el, ezúttal Viktor a második kör végén állt az élre. Utána teljesített négy fantasztikus gyors kört, aminek következtében biztos hét másodperc előnyre tett szert. A pályarekord nem sikerült: Viktor 265 ezreddel maradt le az eddig mért leggyorsabb versenykörtől, de ezzel az idővel is ő volt a leggyorsabb magyar ezen a hétvégén.

Az egyre jobban elmelegedő hátsó gumival az utolsó három kört Viktor végig poroszkálta és egykerekezgette. Így is biztos előnnyel nyerte a versenyt, a csapat és a szurkolók nagy örömére. A második helyre Juhász Dávid, a harmadikra Sárkány Dezső érkezett.

Megszületett Viktor első Prop-Tech Hondás győzelme. Megfutotta az edzésen és a versenyen is eddigi legjobb körét és ha nincs a sárga zászló, akkor a Hungaroringen rég nem látott hihetetlenül erős nemzetközi mezőnyben is meglett volna a dobogó. Legközelebb már reméljük nem lesz „ha”...

kispataki

Kispataki Viktor: "Pozitívan zárom a hétvégét, hisz sikerült 1.50-es köridőt futnom és a Prop-tech Honda is egyre jobban szuperál. A futóművön kell még dolgoznunk, de Kujundzic Bélának köszönhetően jó irányba haladunk. Superbike kategóriáról lévén szó az ellenfelek kicsit jobb technikával rendelkeztek, de ha nincs az a sárga zászló, most dobogósként mosolyognék."

Viktor versenynaptárában most néhány szabad hétvége következik amit hétköznapi munkája mellett pihenésre és a pályamotoros oktatásra szán.