A 26 éves pilóta nem versenyzett még a Slovákiaringen, így egy év eleji tesztelést ütemezett be a Prop-tech alakulata. A verseny hétvége szabadedzéseire természetesen maradtak teendők, főképp a futómű finomítása és a gumiválasztás okozott fejtörést. Az időmérő edzések folyamán 06.2-es köridővel Viktor a második rajtkockát szerezte meg a cseh Jan Halbich mögött. Az első sorba kvalifikálta magát Filla és Meklau is - a négy versenyző másfél másodpercen belül motorozott.

kispataki

A változékony, esős időben Halbich kapta el legjobban a rajtot, és a vezetést egy pillanatra sem engedte át, magabiztos győzelmet aratva a Superbike mezőnyben. Viktor negyediknek jött az első kör végén, majd feltornázta magát egészen a második helyig. A kiválasztott gumi sajnos nem bírta megfelelően a gyűrődést, a tapadás egyre csökkent, ami azért is volt meglepő, mert az edzések folyamán ez a keverék látszott legmegfelelőbbnek a versenytávra. A hetedik körben megelőzte Kispatakit Filla, majd a kilencedikben Jerman, amikor is piros zászlóval intették le a futamot.

kispataki

Kispataki Viktor: "Zavar, hogy lecsúsztam a dobogóról. A verseny utolsó köreiben egyre fogyott a tapadás, Filla és Jerman is ekkor előztek meg. A verseny első felével elégedett vagyok, hiszen 07-eket kőröztem. Összegezve, a gumiválasztás erre a hidegebb időjárásra nem jól sikerült. Aminek örülök, hogy a Magyar Bajnokságot sikerült megnyernem és az Alpok-Adria mezőnye keménynek tűnik, ahol jókat lehet majd meccselni. A brnói fordulóra a feladat adott, a ponthátrányomból le kell faragni, hiszen az év végén szeretnénk mindkét bajnokságban az élen végezni. "

Most lélegzetvételnyi szünet következik, és május második hétvégéjén Brnóban áll újra rajthoz Viktor az akkor már teljesen felújított Prop-tech Hondával.

Forrás: Viktor Management