Már az első szabadedzés sem volt eseménytelen, ugyanis a párás, felhős időben, de száraz pályán zajló gyakorláson újra brillíroztak a Yamahák: Vinales és Quartararo messze kiemelkedett a mezőnyből. Aki csupán a végeredményt látja, csodálkozhat, hogy miért végzett harmadikként Marquez, főként, hogy az edzés elején még majdnem egy másodpercet vert riválisaira. A hátrány oka egy brutális esés, amit hat perccel az FP1 vége előtt szenvedett el a spanyol motoros.

korhazba-kerult-marcmarquez-23347
Reméljük, nem lett komolyabb baja Marqueznek, akit jelenleg a helyi kórházban ápolnak a 7-es kanyarban elszenvedett balesete után

Gyakorlatilag kettétört a motor, és Marquez mozgásán is látszott, hogy ez a szokásosnál komolyabb bukás volt. Sajnos a helyi orvosi központban úgy ítélték meg, hogy komolyabb vizsgálatokra van szükség, ezért a pályáról egyenesen a burirami kórházba szállították, hogy megállapítsák, egyáltalán indulhat-e a thaiföldi futamon.

korhazba-kerult-marcmarquez-23351
Újabb fotó az esésről - talán ez mutatja legjobban, milyen komoly tempónál történt a baleset

Ez azonban aligha veszélyezteti újabb világbajnoki címét, ugyanis 98 ponttal vezet Dovizioso előtt, és már csak öt verseny van hátra. Mivel futamonként legfeljebb 25 pontot szerezhetnek, Marquez akár ki is hagyhatja a thai hétvégét, hiszen ha Dovi innentől mindent megnyer - amire aligha van esély -, akkor is elég a spanyolnak 27 pontot besöpörnie a további négy helyszínen, hogy ismét az övé legyen a bajnoki trófea.

Frissítve: Úgy tűnik nincs nagy baj, mert Marquez azóta visszatért a pályára, és az immáron napsütésben zajló, második szabadedzésen fél másodperc lemaradással hatodik lett Quartararo, Vinales, Morbidelli, Miller és Rossi mögött.